Biztos pont a bizonytalanságban
Vannak az életünkben olyan korszakok, amikor az egyik fejezet véget érni látszik, de a másik még a kanyarban sincs. Idegtépő idők ezek. Hogyan tovább? Hova tovább? Merre forduljak, hol keresgéljek, mit válasszak?
Amikor 16 évesen el kellett döntenem, hogy mi legyek, ha nagy leszek, voltak ötleteim, amikhez nem álltak rendelkezésre a megfelelő körülmények, meg voltak lehetőségeim, amik nem annyira lelkesítettek. Ez van, ezt kell szeretni alapon elindultam egy irányba, de már az első hónapokban éreztem, hogy az nem az én világom. Lett egy agrármérnöki diplomám, amivel nem kezdtem semmit, mert hitoktatóként kaptam állást. Így mentem egy évvel később a tanárképző főiskolára, ahonnan egyenes út vitt az újságírásba, majd pedig az ifjúsági munkába. Jelen pillanatban három diplomám van, sok-sok képzésen vagyok túl, jó pár állásom is volt már, de mindezek nagyon lazán kapcsolódnak egymáshoz.
Zsákutcák? Fellángolások? Tévedések? Nem. Építőkövek az Isten kezében, amikből felépítette azt az embert, aki most lehetek, kiformálta azokat a képességeket, amiket jelen pillanatban használok. És úgy sejtem, hogy ez az építkezés messze nem ért még véget.
Az egyik legnépszerűbb igevers, amit nagyon sokszor hallunk, mert bátorít a nehézségek között, reményt, biztonságot ad a kétséges időszakokban, így hangzik:
„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” (Jer 29,11)
Ezeket a szavakat a próféta a Babilonba hurcolt zsidókhoz intézte, miután az Úr ezt üzente nekik:
„Majd, ha eltelik a babiloni hetven esztendő, akkor gondom lesz rátok, és valóra váltom azt a jót, amelyet megígértem…” (Jer 29,10)
A jövő homályos, és Isten nem maszatol: igen, ez most egy kemény időszak, ráadásul a közeljövő sem ígér túl sok jót. De nem marad így örökre. Már folynak a munkálatok a következő lépéseken, az Úr látja egyben a nagy tervet, és az összkép csodálatos.
Mi nem Babilonban vagyunk és remélhetően nem kell 70 évet várni, hogy lássuk beteljesülni az ígéreteket. De azt jó tudni, hogy nem az univerzum, a végzet, a sors, a történelem (vagy ki minek hívja) csapdos minket ide-oda. Van egy Istenünk, aki terveket sző, aki vágyik rá, hogy az övéi boldoguljanak, és már ott van a jövőben, vár minket, sőt arra vezet minket.
Reményik Sándor A szőnyeg visszája című versében így ír:
„A világ Isten-szőtte szőnyeg,
Mi csak a visszáját látjuk itt,
És néha – legszebb perceinkben –
A színéből is – valamit.”
Most tükör által homályosan látunk, részinformációink vannak, és nem mindig tetszik az, ami épp körülvesz. De eljön az idő, amikor majd visszanézünk az életünkre és azt mondjuk: nehéz volt, de megérte. Kegyelem az, amilyenné váltam, amin átjutottam, amit elértem, amit legyőztem, amit megtapasztalhattam: áldott legyen az Úr, aki idáig vezetett!
Vannak az életünkben olyan korszakok, amikor az egyik fejezet véget érni látszik, de a másik még a kanyarban sincs. Hitet építő idők ezek. Mindeddig megsegített az Úr. És bármennyire is „ csak változást és romlást lát a szem”, a Változhatatlan velünk van, és velünk is marad.
Olasz Tímea
Forrás: TeSó blog