Homérosz Iliászának egy töredékét fedezték fel egy egyiptomi múmiában

Homérosz Iliászának papiruszra írt töredékét fedezték fel régészek egy, a római korból származó egyiptomi múmia belsejében – közölte szerdán a kairói régészeti minisztérium.

A régészek Minja tartományban bukkantak a múmiára. Hisám al-Laiti, az egyiptomi régészeti tanács vezetője a lelet fontos irodalmi és történeti jelentőségét emelte ki.

A sír 180 kilométerre délre található Kairótól az antik Okszirinkosz városában, amely ma al-Bahnaszaként ismert.

A térség Egyiptom egyik legjelentősebb régészeti lelőhelyei közé tartozik, ahol számos műtárgyat, a többi között papirusztekercsek ezreit találták meg a görög-római, illetve bizánci korból.

A múmia gyomrában talált kézirat rendkívülinek számít. Az egyelőre nem világos, hogy a világhírű görög eposz szimbolikus okokból került-e múmiába. Halotti maszkok készítésénél ugyanis Egyiptomban a római kort megelőzően is használtak már leselejtezett papirusztöredékekből összeragasztott kartont.

Ez nem az első eset, hogy a mumifikációs folyamat során megőrzött, göngyölt és lepecsételt görög papiruszokat találunk” – ismertette Ignacio Javier Adiego, a Barcelónai Egyetem nyelvészprofesszora. Az egyetem kutatói tavaly év végén tették a felfedezést.

Adiego a The Independent című brit lapnak nyilatkozva kiemelte: eddig főként mágikus szövegeket találtak múmiák közelében.

„Az igazán új dolog az, hogy irodalmi szöveget tartalmazó papiruszt találtak temetkezési kontextusban” – tette hozzá.

Egyiptom Krisztus előtt 30-ban lett a Római Birodalom provinciája, majd miután a birodalom 395-ben kettészakadt, a Bizánci Birodalom tartománya maradt a 642-ben bekövetkezett arab hódításig.

Forrás: hirado.hu
(Nyitókép: illusztráció, Szép Heléna látható az ábrázoláson. (Forrás: World History Encyclopedia)