Valóságok párbeszéde: az én otthonom

Na, ez az én otthonom! – dobbant meg a szívem, amikor megláttam a fotót. Annyira szegény és annyira gazdag ez a vidék, amilyen nincs még egy a világon. Tökéletesen átadja a kép Kárpátalja mindenkori valóságát: a rengeteg gond, bú, bánat, a szenzációhajhász, torz, elrettentő hírek, a katasztrofális egészségügy, a borzalmas infrastruktúra, az embergyilkos korrupció – mind-mind háttérbe szorul bennem, amikor a házak szabdalta hegyoldalra nézek. Önkéntelenül mélyebben lélegzem – vágyom a hegyi levegő után. Onnan fentről minden másnak – kicsinek, jelentéktelennek tűnik.

Már duruzsolom is József Attilával együtt: „Láttam Uram, a hegyeidet / S olyan kicsike vagyok én. / Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló, / Hogy küszöbödre ülhessek, Uram. / Odatenném a szivemet, / De apró szivem hogy tetszene néked? / Roppant hegyeid dobogásában / Elvész ő gyönge dadogása / S ágyam alatt hál meg a bánat: / Mért nem tudom hát sokkal szebben?” S ebben a pillanatban igazán hálás vagyok, hogy e vadregényes, világok ütközésétől vibráló vidék magyar leánya vagyok. Száll a sóhaj: könyörülj, Isten, e tájon. Ránk fér. Ámen.

Kocsis Julianna

*Végh László kárpátaljai fotósorozatából nyitott különleges tárlatot a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet február 24-én, Beregszászban. A kiállított képekre kárpátaljai és anyaországi írók, költők és helyi irodalomkedvelők írták meg egyéni reflexióikat, melyeket hétről hétre az olvasóink is megismerhetnek.