Valóságok párbeszéde: Üvöltő csend
A madarak elhallgatnak, az autók zaját nem hallani. Odakinn csend van.
Csak az emlékek zakatolnak rendületlenül idebenn, felvillan egy-egy kép, megváltozik a világ:
még alig tanult meg járni, de már szaladgál az udvaron, kergeti a macskát, rászólok, de csak nevet…
az iskolából jön, már a távolból látom, lyukas a nadrágja, éppen kiabálni akarok rá, amikor meglátom vérző térdét, rohanok…
este a hűtőben keresgél valami harapnivaló után, rászólok, megpuszil, majd ledől a kanapéra, és nézi tovább a meccset…
titkolózik, jár fel-alá, először nevetgél, majd mérges, és mintha kérdezni akarna, csak mosolygok, szerelmes…
levél jött, tördeli a kezét, mi legyen, bátorításra vár, hát biztatom…
hazajött, de már nem itt jár, halk, merengő, könnyek szöknek a szemembe…
nem jön hír, nem hív, nem ír, tehetetlen vagyok, megyek, pakolok neki egy újabb csomagot…
És sűrű csend támad idebenn.
Majd lassan elkezd zizegni egy bogár a levél alatt, kibújik, megrázza magát. Egy veréb kezdi énekét bátortalanul egy közeli bokron, majd egyre hangosabban, míg végül a társait is ráveszi, hogy egy utolsót még daloljanak. Hamarosan lenyugszik a nap.
Molnár Krisztina
*Végh László kárpátaljai fotósorozatából nyitott különleges tárlatot a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet február 24-én, Beregszászban. A kiállított képekre kárpátaljai és anyaországi írók, költők és helyi irodalomkedvelők írták meg egyéni reflexióikat, melyeket hétről hétre az olvasóink is megismerhetnek.