A nap verse: Fodor Géza: Verhovinai szél

Szerző: | 2014.07.08., 20:47 | A nap verse

Verhovinai szél muzsikálja az ágat a törpe
csipkerózsafa-bokron, hol szilaj leveleit
röpködteti még az éteri dallam
a fényütések fölkent árnyékain át
e habselyem-zölddel fellobogózott,
átpántolt gyűszűnyi rétre, miközben
szénák illata árad az esztenák körött,
hol a napsütés hangtalan vonalaival
elidőz épp a kimért, délutáni nap,
a szem fókuszaiba vonva a fenyvesek
tűmértanokra ágáló hegyoldalait
egy borókaízű, nyárfalevélnyi rebbenésben.
Aztán valami fénytöréses délibábként
rezzenti meg a fennsík gyöpöt szaggató nyáját
a bárányos ég messzi vetületéből,
ahogy átfú lassan e pillanatnyi évszakon
a tétova álmú, kusza szederjes fölött, –
vérvörös-szemű mákot, pipacsot ringatva
bölcsődalába a kövek alá bukó csermelyeknek.
És úgy tűnik: más semmi, de semmi az égalatton,
csak ez a lágy, elandalító nyugalmi ritmus
a szférák örökké áldó állapotában,
– amikor egyszerre hirtelen fölerősít,
átzúgva, mint egy tranzisztoros hullámtekerőn,
a már földből felszökő fűszálak élén,
a fák s a bokrok mélyrét hajlataival.
Egy villanat csak, papírod máris elragadta;
s ott viszi már… Avarba? lombba? – Ki tudja…

Forrás: oszk.hu

Pin It on Pinterest

Share This