Vári Fábián László: Akit bölcsőbe szültek

Nyílik utánam az ajtó,
lángol az ablakkeret.

Vizsgál egy hüllő hosszan,
nyújtom az útlevelet.

Vetve az angyalok ágya?
Zárva a báli terem.
A föld peremére lépek,
fejem a holdba verem.

Ahol az éjszaka készül,
kalauzom oda visz.
Magát üríti az elme,
mossa az álmot a víz.

Gazdátlan glória lángol,
szökik alóla a szent,
majd átvált mélyrepülésbe –
neki is jobb odalent.

Csak magát nézi az ember,
önzése határtalan.
Lakatlan bolygóra űzve
krúgat az én madaram.

Égnek az utolsó gyertyák,
tanácskozzatok, vének,
mert támadó alakzatba
szerveződtek a gének!

S köztük a szike sem úr már –
a klónok ránk települtek.
Én vagyok tán az utolsó,
akit bölcsőbe szültek.