Áprily Lajos: A tűz kialszik

Ezt én az erdőn-alvóktól tudom –
sokszor gondolok irigykedve rájuk,
reggel fenyőtű van a hajukon
és füstszagú a tűztől a ruhájuk -:

Későn, mikor a láng már nem harap
s a fáradt szemre is lehull a fátyol,
megsuhog a levegő és lecsap a nagy
fülesbagoly az éjszakából.

Megtámadja a szunnyadók tüzét,
tusázni kezd a lobbanó parázzsal,
s élőszenét csattogva veri szét
viharosan suhogó szárnycsapással.

Pár villanásig tart a fergeteg,
a szikrazáport hamuvá zilálja.
S a dúlt tűz felett győztesen lebeg
az éjjel fénytől ingerült királya.

Eltűnt. A szétszórt tűz kihamvadott.
Egyik se szól, a lelkükben varázs van.
S mintha egy istent láttak volna ott,
utána néznek, némán, babonásan.