Barátos Endre: Prófécia

Dicsérd a csendet, ne a csorba zűrt,
a zagyva időt bölcs edénybe szűrd,
a bűn ellen emeld fel hangodat,
tevén, mondván és tétetvén sokat.

Bizony, sötétség tere a világ,
de fénnyé válik, ezt bizom reád.
Él az igazság s nem köztük lakik,
kiknek nevében sárba tipratik.

Ők szent ruhákkal maguk illeték,
az ő fejük szoborba önteték,
ők az igazról rosszul szólanak,
száz nemzedéket porba fojtanak.

Eredj hát, mosd a világ szennyesét
s járván, teritsd ki bátran szerteszét,
a napnál száritsd s fehérebb ruhát
vehetsz magadra, nem mocskos gunyát.

Öt földi ciklust számlál Jerbeád,
mi szőve volt a rúttal át meg át,
a középkor közepén most vagyunk,
tisztátalan még szivünk és agyunk.

A szabadságot helytartói szék
ma még ököllel zúzza szerteszét.
Még tizszer öt ciklus él bűnözőn,
utánuk jön a hármas vizözön:

az erőszakost lyukból önti ki,
a keményszivűt mellé löttyinti,
az önző gazda lesz a harmadik,
nem futnak el sem ők, sem barmaik.

Hited legyen a világ során ma:
elvettetett a drága palánta.
Ma még sötétség tere a világ,
de fénnyé válik – igy szólt Jerbeád.