Csordás László: Egy eldobott kő

Egy eldobott kő, talán így végleg…
Kicsi hazácskám, látod már, téged
most elárul fiad.

Modernebb földekre vágyik csak egyre,
ujjong, lebeg, megjön a kedve,
ha téged lerázhat:

most eltűnik végre, elmenekülhet
piti vágyakkal, melyet felültet-
ik majd századszor is…

Meguntalak már elmaradt sorban,
felemás szívvel, lappangó gondban
zavarodott magyar.

Csak eldobott kő… Nem is tagadtam:
kicsi hazácskám, példás alakban
elhagynálak téged.

S lásd: bár kurvára erős a szándék,
hogyha eldobnál, én visszavágynék…
Ha dobnál, akkor is.

Viszontlátás II.