Finta Éva: Korfordulók

Nem számít semmi. Minden álom.
Magam vagyok a láthatáron.
Jégcsipke, porcelánok kékje
ragyog, vacog a téli égre.

Ha fázom, magam összehúzom,
így sétálgatok a Tejúton.
Teuton lovagok követnek,
barcasági magyarrá lettek.

A történelem mindig játszik.
Egyszer germánt, máskor bizáncit.
Az égi kupola is fordul.
Mi alant volt, fölénk csikordul.

Mintha egy égi mérnök mérne:
kidekáz mindent nyárra, télre.
Tíz év, száz év, ezer – elillan.
Alszunk, mint a lekapcsolt villany.

Az emlékezet nem ér semmit.
Átírják, mikor megfeneklik.
Minden magába zárva hallgat.
Élők születnek, élők halnak.

Forrás: Együtt folyóirat 2026/1