Győry Dezső: Ezért még érdemes élni
Így van: csata az élet. Se eleje se vége.
Mint a tengerekről nem mondhatjuk el,
Hogy itt indul meg és végződik amott.
És célja sincs más ennek a csatának.
Mint önmaga, millióképp, magáért.
Nagy rajvonalban görnyed az emberiség.
És én most kimentem a szélekre,
Ahol veszedelmes a járás és komorabb a csend
És már hallatszik a dúló problémák hullámverése,
Ahogy odavágódnak a mindenség zátonyához.
Szebb, nehezebb, igazabb harc ez: a széleken.
Szomorúbb és hősebb a szárnytisztes ember:
Mert egy nézésre látja az egész líneát
S vacogó döbbenetére feleletet kap a háta mögül
Az aether sötétjéből, a különös, ritmikus zajban.
Nézem, nézem a kanyargó csatát.
Hallom, hallom a vak Titkok füttyeit.
És néha megértem a hívást, nótát, jelzést,
S építő értelmét az örök romlásnak.
Új fű nő: nőjjön. Új lomb hull: hulljon! Új víz fut: fusson!
A rét, erdő s folyamok örökkévalóságát
Ezek az új, vad zendülések teremtik:
Az idei fű, a mai levél s a pont mostani hab.
Hallom és szeretem az új idők szavát
S a formálódó embert.
A kedvem fekete paripái megrázzák magukat,
Befont sörényükön a gyöngyös szalagokat, s fejükön a boglárt;
A lelkem legénye virtuskodva kurjant a Halálra;
Az erőm pompás gépe villamos szikrákat sercegtet
A feszülő izmok félgömbjeibe;
Látó szemem két drótja fölveszi a Titkok rádióját
S belül a koponyámban leadja: „e-lő-re! Előre!”
Árkunkba beülhet az isten-gránát és a nyavalya-srapnel,
Jöhet a pénz gáztámadása, és a bornírt árulók:
Előre! Roham van. Gyönyörködöm:
Beláthatatlan sorban zúg, reng örök parancsra
A svarumlinia.