József Attila: Keserű nekifohászkodás

Gyere Úristen, nézd meg, itt vagyok –
Tudom előtted el nem sáppadok.

Azt, amit adtál – megvan épen – vedd el!
‘sz csak hitegettem magam a Neveddel.

Te oly erős vagy – gondolsz egyet s van,
De nékem kínos a bizonytalan.

Vagy nem is adtál – én véltem bolondul,
Hogy számon élet-szöllő mustja csordul.

Ne haragudj hát, Isten, nem hiszek,
De nyakamban száz kétséget viszek.

Szeress nagyon, hogyan, tudod Te jól azt,
Mint Nap havat, amit magába olvaszt.

Vagy üss agyon hát, csak törődj velem
S én nem kérdem, hogy nincs-e kegyelem.

Oda adom a vérem is, ha kéred.
– Mily furcsa az, hogy Néked nincs is véred!

Te jól tudsz engem, sorsom is tudod,
De vedd el tőlem a talentumod.

Vagy mért faragtál énbelőlem Embert,
Kit Bölcseséged gyávasággal megvert?!

Tudom, előtted el nem sáppadok –
Gyere Úristen, nézz meg – itt vagyok!

1922. július