Juhász Gyula: Tavasz előtt

Már sejtem őt, ha a lágy alkonyatban
A felhőt nézem, mely violaszínben
Valami távol muzsikára ballag
Egy ismeretlen rétre, messze innen.

Már sejtem őt, a kedves, ifjú szépet,
Ki eljövendő, de még szunnyad egyet,
Most készül bársony és smaragd zekéje
S a barna föld ölén dús haja serked.

Már néha sóhajtása száll s nyomába
Fölneszel avar ágyáról az erdő
S a jegenye, a komoly, ősi strázsa
Már tiszteleg felé, ki eljövendő.