Kecskés Béla: Add meg nekem

Megadtad nekem azt a boldogságot,
hogy veled élhettem a földön én,
hajnalom lehetett a mosolygásod,
s elkísértél a tavasz zöld füvén.
Hűséged rólam a terhet levette,
voltál a minden és az egyetlen,
csillagfényekkel lett teleültetve,
e káosz-sötét világegyetem.
Add meg nekem még ezt a boldogságot:
meghalni úgy, hogy fogod a kezem,
míg némán hallgatod, a zuhogások
hogy dübörögnek át a szívemen, s
hogy oldódom a létből a nemlétbe,
mely – vigasztalj, csak annyi lesz talán,
mint mikor a táj arca hófehérbe
lényegül át a telek évszakán.