Kosztolányi Dezső: A jó élet

Én csüggedt lelkem, én csüggedt szivem,
daloljatok és mondjátok: igen.
 

Hurrázzatok e nyári hajnalon,
ne hagyjatok ködökbe hajlanom.
Korán keltem. Fölhúzom a rolót.
A nyári nappal együtt lángolok.
 

Most kikiáltom, élni, élni szép.
Boldog, aki él s boldog, aki lép.
 

Boldog a táncos és a sánta is,
az élet jó még őiránta is.
 

Mert minden jó. Éhezni s enni jó,
áldott az éhség s áldott a cipó.
 

Szomjazni is jó s ha a fény zizeg,
meginni egy pohár jeges vizet.
 

Fürödni, úszni, míg erőnk kitart,
elszívni a dívánon egy szivart.
 

Ó, július, aranyos a ködöd,
torzult ajakkal tüzet gügyögök.
 

A vörös nyár zúgása bátorít,
én, élet atlétája, állok itt.
 

Szaladni tudnék, nem tudom hová,
szeretnék élni, végtelen soká.
 

Száz évig, míg a testem megtörik,
szeretnék élni, élni örökig.
 

Az arcom mostan csupa-csupa fény,
az Isten karjaiba szálltam én,
 

mint egykor anyám köténye alá
és úgy tekintek félve-bízva rá.
 

Én jó vagyok, ezrek jósága tölt,
más vágyam nincs, tartson soká a föld.
 

Jó emberek, ezt kéri társatok,
csak talpalatnyi földet adjatok.
 

A végtelenben egy kicsi helyet,
hol meghúzódhatom és élhetek.
 

1913