Kosztolányi Dezső: Május

Szerző: | 2021.05.22., 15:35 | A nap verse

Fotó: Kárpátalja.ma

Május.
Szív és torok hogy fuldokol.
Isten fölöttem és az ég
s lenn a fényes pokol.


 Egy éneket,
hatalmasat és lüktető-vadat,
neked.


 Térdig rózsában és övig a fűben
kacagni,
egészségesen, egyszerűen.


 Szeszélyt
dadog a szájam és ifjú foggal harapnám
a vad veszélyt.


 Nem félek én,
mert hogyha meghalok, ezerszer élek én
és szép a sorsom
és szép, ezerszer szép az én koporsóm.


 Én.
Hazug a rím, nem leszek soha
vén.


 Ettem.
Virágot, mézet, lángokat.
Szerettem.


 Úsztam.
Az elmúló folyón örök barázdát
húztam
s fülem körül – még egyre hallani –
csörgött a hajnali
folyó.
Vizes hajamra lángoló
csókot dobott a nyár
és – hallali –
nem múl el soha már.


 Hallod?
Hogy zengenek a messze-messze halmok
s a szép
és mély zenét,
mely csöndbe símul szívünk láza mellé,
mint hogyha benne most is hullám csobogna
s a nyugtalan folyó emelné.


 A parton
a boldogságomat magasba tartom
atléta-kézzel és fejem
könnyű ábrándra fektetem.
Így dalolok, egészen és betelten,
amíg az élet záporozva hull rám
s a lelkem
viszi a hullám.

1923

Pin It on Pinterest

Share This