Kovács Mária: Köszönt a bánat

Úgy. Vígan barangolj csak akárhol, másutt
s hozsannás misékkel örömöknek áldozz.
Ez kell nekem. Ez kell, hogy kigyúljon
az elhagyatott ház. Ez, hogy hiába várjalak,
Hogy az orcám a szégyentől lángba boruljon.

Igaz. Megaláztatás kell a kényeskedőnek.
Hogy ha várlak, ne jőjj. Hogy búsan érezzem
mint suhan a perc tova hiába -
mindhiába. Ez kell! - a pálmát kettéroppantani,
a gőg lelketlen papnőjét meggyalázni.

Bánat viperái közé hajítani
a megsebzett kígyót. Ez a viaskodás
hogy magamra ösmerjek s homlokom
a kietlen földet súrolja és hajam a földön
ússzon utánam akár a sötétség.

Úgy. Ez kell. Bánat és gyötrődés. Hiába.
Hogy sóváran, reszketve lesbe álljak,
a függöny mögött moccanni se merjek,
vakuljak meg, hogy kívüled mást ne lássak -
és mindenre süket legyek csak a te lépteid halljam.

Forrás: Nyugat 1921/9

Nyitókép: Pixabay