Lányi Sarolta: Áldásba fult átok

Hej asszonyok! most nézzetek reám
s köröttem álljatok, amig beszélek
s ha jönnek erre férfius veszélyek,
fedezzen engem asszony és leány.

Tudom, hogy el fogtok takarni majd,
hisz eddig is, mindig ... de megbocsátok,
mert érzem: bennem, rajtam rág az átok,
sötét virág, mely lelkemből kihajt.

Ki, mint szegény magam, reményevesztett,
nem várhat mástól az vigasztalást,
kit eltakar a gőgös dacpalást,
az elvonul s a győztesek ti lesztek.

Ti lesztek boldogok, szépek, nagyok.
... De azt, ki tőlem elment, ne ölelje
senki. Társát köztetek ne lelje,
legyen boldogtalan, mint én vagyok.

Bántsátok őt nővéreim ti, népem.
Vagy mégse. Mégis ... lányok, szeressétek őt
s mely nékem néma már, száját, a hitszegőt,
hazug száját csókoljátok le szépen.

Forrás: Nyugat 1912/23

Nyitókép: CC BY-NC-SA / Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény