Marcsák Gergely: Marhavagon a szégyenpiacon

A szégyenpiac szokásos bélmozgása zajlott,
rongy- és szennykupacok sodródtak
a bazár végi lemezgarázsok,
a lomisok zónája felé,
és a frissen termelt hulladék
szürke halmai fölött
éppen úgy elidőztek az arra járók,
mint a zsibárusok portékáinál.

Az unalmas, de figyelemre vágyó égbolt is
összeterelte hát hamuszín felhőboglyáit,
majd elszántan permetezni kezdte
mikroműanyagoktól terhes vizét.
A pultokra kőnehezékes nejlonok terültek,
a ruhaárusok beljebb húzódtak
papundekli dobozokból emelt
próbafülkéikbe,
a járdaszéli zöldséges beleroskadt
kiszolgált, szürke zsigulijába,
a gyümölcsös melletti pénzváltók
behúzták a cipzárt degeszre tömött
fekete övtáskáikon,
az utca vége felől pedig
hirtelen fémes csikorgás hatolt át
a cseppekkel telített ájeren.

Ungvár kettőn
egy magányos marhavagon állt meg,
kicsapódó ajtaján hatvan-hetven
emberroncs kászálódott és zuhant át,
megindult remegő vánszorgásuk,
lábuk alatt ropogott
a talpfák és vágányok közét borító vaspellet,
és beesett arcát az égnek szegezve,
a tetves buslátot és csíkos rongyokat
a Borogyin utcán elszórva
vetkőzni kezdett e zilált menetoszlop.
Esővíz gyűlt kulcscsont-árkaikba.

Egy rebbenő felhőboglya mögül
aztán zuhanó drón csapódott be
a lemezgarázsok felé imbolygó
hófehér alakok közé,
szétcincált testük a detonáció
pillanatnyi buborékával tágult semmivé,
és az alig változott, kormos díszletek között
a szégyenpiac síri csöndben
folytatta szokásos bélmozgását,
hogy a hulladékot, az embermaradékot
és a sorsokat is
egyetlen szürke masszába sűrítse.

Forrás: Együtt 2024/2