Penckófer János: Mikor a XXI. század…

Mikor a XXI. század első, Magyarországról jött turistáiban összekeveredett Verecke, Huszt és Técső hangulata, mikor a Nereszen-hegy és a Kápolna-domb eredetmondájában sajátos honfoglalói örökséget éreztek, és az személyes sorsfelismerésként fogott zenét bennük

A paradicsom meghódítása morajlott
fel a füstüvegen innen, mitől táltos-
dobok, regösjajok fájdultak belé
a kinti szürkületből. A legelső itteni
napnyugta kísértésében indult az Ikarus,
s a honfoglaló hangzavart benne mégis
egy többszáz évvel későbbi kérés írta
felül, a ne eresszen, ne eresszen, ne
eresszen hűségsóhaja.
Ez is egy új magyar naplemente, ez a
görögös zenéhez szelidített ikarusi
alászállás, amely benne azt a sors-
tragédiát hozza elő, mikor a tatár
nyílvessző útját testével állta el a hű-
séges komorna, csak hogy a királynét
védje? S a haldokló sóhaját – ne-re-szen –
miért hogy e bealkonyulás idézi s nem
a monda-hagyta hajnal?
Szerelmes Isten – kulcsolódott össze az
ölében két keze – most érti csak, hogy a
kiválasztottak felé mindig egy kilőtt
nyílvessző fúródik, és mi mindannyian
kiválasztottak leszünk. Tudom-e, hogy
a mi sajátos alkonyunkat merre komponálják?
Azt mondom, nézzen a Nereszen mögé, az
több mint hegy, s a Kápolna-domb több
mint egy komorna sírja?

Forrás: Együtt, 2005/3

Nyitókép: Wikimapia