Reichard Piroska: Palinodia

Amig én itt bolyongok tompa gyászban
s emlékeimre szövök szemfödőt:
egy messze, elmult kisvárosi házban
fiatal lány még várom a jövőt.

Rég betemették az utat mögöttem
évek, napok, szitáló bús homok,
vissza kell mennem oda, honnan jöttem
s nem találok egyetlen lábnyomot.

Egy messze házban (vagy lelkembe mélyen)
fiatal lány álmodja a jövőt,
nincs nyugtom nappal, nincsen álmom éjjel:
vissza kell mennem felkölteni őt.

Bár ezer izzó, kinzó sebet tépjek,
lenyúzom rámnőtt gyűlölt gyászruhám,
hogy emelt fővel még egyszer belépjek
az emlékháznak álomkapuján.

Végső erőm feszüljön szakadásig,
most vissza kell fordítnom az időt,
s mit bánom én: ha nincs út oda másik,
haljak bele, csak ébresszem fel őt!

Nyitókép: Kárpátalja.ma