Reviczky Gyula: Őszi remény

A nyár végső virága is lehull.
Az ég is ezt siratja: elborul.
E hervadás, e gyász ugy fáj neki!
Csak hullnak, egyre hullnak könnyei.

Fagyos mosolylyal néz alá a nap,
S az égen olyan álmosan halad.
Nincs dal az erdőn, letarolt a rét;
Mért pazarolná fényét, melegét?…

De a midőn vidám szüretelők
Felett halad, mosolygó képet ölt,
Mikéntha szólna: «Vígan legyetek,
A hervadást ugyis megéritek!»

De véget ér a végső vígalom;
A szél süvít be ajtón, ablakon.
Azt mondja: «Nincs virág, meghalt a nyár!
Nem lesz derüs, meleg nap soha már!»

Lesz! Mert a föld csak alszik, nem halott,
Megtérnek napsugár, madárdalok.
És akárhányszor lesz még kikelet,
Rózsás napok, napfényes ég, meleg!