Szabolcska Mihály: Virágvasárnap

Miképp fogadjunk kétszínű nap?
Te diadalkapu: a sírba!
Derült álarca a halálnak…
Verem, virágokkal borítva.
Vaj”, nyílhat-e örömre ajkunk?
Vagy jobb: bánkódva elsiratnunk?

Szent város, ünneplő ruhádat,
Kár, kár a porba leterítned.
– Nem félsz-e az Isten fiának
Leplezetten mutatni szíved?
…S szedetlen lombjaikkal a fák,
A golgotát jobban takarnák…

Választott nép, te népek népe,
Végső napod mért hogy nem ez lett?
Ha ezzel szállsz a semmiségbe:
Örök dicsőség zeng nevednek!…
Szíved úgy, pillanatnyi lázba,
Ah csak magát, magát gyalázza!

Jézus, ki jössz az Úr nevébe, –
Jövel, szállj szívünk templomába,
S ha szennyes, kufár érezésre,
Találnál ennek pitvarába:
– Míg ajkainkon szent örömdal,
Verd azt ki igaz ostoroddal.