Szalatnai Rezső: Esőben

Enyhülő testem fekszik az ágyon
és hallgatom figyelő, tornyos homlokommal
mint húll az eső
s csörög át undok, szétmálló teste a csatornák zúgó bádogjain.
Egész nap olyan volt ez a ház, mint egy akvárium,
jártak benne az emberek, mint fogoly aranyhalak:
szomorú, béna szemekkel.
Letettem piros nyakkendőmet, fölhúztam a zsebórámat
s megszámoltam a pénzemet.
Messze van tőlem harcos életem.
Pihenj kisfiú, két hosszú tenyerem járja az orcád,
álmodj szépet, neked van Kárpáthy Zoltánod,
kalandos meséd, féltékeny hiúságod.
Nézd, itt lenn csak víz esik szakadattan,
de az öreg hegyi vezetők a vacsoránál mesélték:
fönn a csúcsokon szikrázva hull a hó –
tőle a csúcsok borzalmasan fönségesek lesznek.
Elsúgom neked:
csúcs legyen belőled is fiam,
hólepte nyáron is, erős, merész és igazságos!
Fölemelkedem a párnán és elfutnak szavaim.
Húll az eső,
én nézem az arcom szembe a szekrénytükörrel
s gondolom:
egyszer
húnyt szemekkel így fog feküdni bennem a halott.
Szeretném mindenkinek megszoritani a kezét, aki egyedül hajtja le fejét
ma este.

Nyitókép: Kárpátalja.ma