Tompa Mihály: Nyárban

Meg van áldva, felruházva
Kalászfővel a barázda:
Meg is zendül ott maholnap
Éneke az aratóknak.
  Várjatok még, hadd viselje
  A jó föld a koronát;
  Melyet ugy is munkadíjúl
  Az embernek odaád.

Hegyek, halmok tája zöldűl
Szőlőfának levelétűl;
Telik szemje drága nedvvel,
Melyet a szív óhajt, kedvel.
  Bő szüret lesz, széled a bú...
  A borsajtó csikorog;
  Harsány zajtól riadoznak
  A tetők, a hegysorok.

Ami síkon s bércen terme:
Légy okos, hiv sáfár benne!
Hordd be kévéd, töltsd meg a csűrt,
Uj borod uj tömlőbe szűrd!
  Balgatag, ki többre vágyik,
  Mikor napról napra van;
  Övéinek mikor élhet
  Békességben, boldogan!

Ha megtisztel a barátság:
Asztalod teritve lássák;
Hozz fel ót, és hozz fel újat,
Jó, ha a szív felvidúlhat!
  Mikor ugy el van borulva,
  Mikor rajta annyi seb...
  Nyájas órák örömében
  Bája gyógyul s csendesebb!

Zivatarban, vak setétben
Elkésett a szerencsétlen!
Nyomor, éhség gyötri, - fázik...
Alig érhet már a házig;
  Küszöbödnél, köntöséről
  Rázogatván a havat:
  Ha félénken bekopogtat,
  Nyájasan mondd, hogy: szabad!

Ültesd melléd a melegre,
Mig ki-enged teste, lelke...
Bizalomra, szóra nyerd meg,
S ha elaludt már a gyermek,
  Sebhelyét mutatva, - s híven
  Beszélvén sok bősz csatát:
  Szeld meg neki kenyeredet,
  S töltsed színig poharát!

Forrás: Tompa Mihály összes költeménye