Vári Fábián László: Beregi esték

“A nyár hevétől
langyos még az aszfalt,
de zörögve landol
már a falevél.
A szorgos szolgák
bontják a nagy asztalt:
rendnek kell lennie,
hogyha jő a tél.

A nap elmenőben
csóvát vet a tájra,
megszokottá válik
lassan kint a füst.
Örökségét a hold
leltárkönyvvel járja —
e csillag óarany,
másik újezüst.

Itt-ott alma huppan,
megzörren a kóró,
kóbor ördög jár
a züllött kerteken.
A kigyúlt képernyőn
átlovagol Zorró,
rontás sír az álmos,
fattyú gyermeken.

Vénséges vén anyó
csosszan imbolyogva,
ruhái ráncában
romlott levegő.
Üszköt lódít a szél
tilalmas dologra,
s szakad a szenes víz,
a fekete eső.”