Vészi Endre: Szőlőszem

Szőlőszem, megeszlek magadért,
s huszonegy gömbölyű társadért,
fogam kése alatt ömlen a vér;
kár érted s huszonegy testvéredért.

A gerezd, min laktatok, magason
fönn ült a tőkén – s az agyagon,
a tőke szalmakabátot kapott:
őszi szél lépte alatt megropog.

Titeket kosárba rakott egy ősz
anyó, ki álmaimból ismerős,
kék szeme van, mosolyog mint gyerek,
kötényét huzigálják a szelek.

A fia napszámba jár. Ismered?
Illeszti a vörösarcu köveket.
A szeretője karcsulábu és
olyan a teste, mint friss hóesés.

Most dörmög bajuszába az idő.
Titeket kosárból szedtek elő.
Kosárból, mint az ósdi öregek
a puffadtarcu tésztakenyeret.

De mindez már a füledig sem ér.
Fogam kése alatt ömlen a vér.
Szájamba, inyembe csorog a nedv,
röpíts el, szakíts el tavaszi kedv,

röpíts el, szakíts el, a földről el,
mert szegény vagyok, mint szőlőszem.
Az életünk prés, büntet örömért,
pedig kár értem s millió testvéremért.

Nyitókép: Kárpátalja.ma