„A gondolat pillanata” – fotópályázat
Olyan pályamunkákat várunk, ahol a képhez egy idézet, gondolat, rövid versrészlet kapcsolódik, amely olyan életérzéseket szabadít fel, mint például emlékezés, hála, Isten-hit, öröm, emberség, idő, öregedés, megbékélés, remény, elengedés, búcsúzás, magány.
A fotópályázat nyílt és díjmentes, kortól és tapasztalattól függetlenül bárki részt vehet rajta.
A pályázni saját, bármilyen témában készített fotóval (lehet korábban készült kép is) és választott szöveggel (idézettel, rövid verssel, bölcsességgel, stb) lehet. A pályázó feladata a szöveg képre való elhelyezése.
A beküldött pályamunkákat a pályázatban megjelölt célra használhatja fel a pályáztató szervezet.
Egy pályázó maximum 3 fotóval pályázhat.
A pályázaton való részvételhez jelentkezési adatlap kitöltése is szükséges, melyet a pályamunkákkal együtt kell megküldeni a [email protected] e-mail címre „A gondolat pillanata” fotópályázat megjelöléssel, a képek fájlneve pedig ékezet nélkül, kisbetűvel a kép címe és egy jelige (pl.: kezek_amatorfotos), több kép esetén a jelige ugyanaz legyen és számozással különböztesse meg a pályázó a képeit.
A pályázatok beküldési határideje: 2025. 04. 04. (péntek éjfélig)
Díjak:
1. helyezett: emlékplakett és 30 000 Ft értékű ajándékutalvány
2. helyezett: emlékplakett és 20 000 Ft értékű ajándékutalván
3. helyezett: emlékplakett és 10 000 Ft értékű ajándékutalvány
A teljes pályázat kiírás ITT olvasható.
Forrás: tamaszalapitvany.hu