„A magyar kultúráért és oktatásért 2012” – központi pályázati felhívás
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény és a végrehajtását szabályozó 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap „Egyéb támogatások” előirányzat „Nyílt pályázat” elnevezésű kerete terhére az alábbiak szerint:
1. A pályázat célja:
A Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása jegyében.
A felhívás a magyarság összetartozása jegyében értékteremtő, konkrét szellemi és/vagy tárgyi eredményt felmutatni tudó programok megvalósítására szeretne ösztönözni, e célokat tükröző igényes, minőségi pályázatok támogatásával.
2. A pályázati felhívások tárgya
S.sz.
A pályázat tárgya
1.Magyar nyelvű közoktatási feladatokat ellátó intézmények magyar nyelvű oktatási programjainak támogatása, különös tekintettel az óvodai programokra
2.Magyar nyelvű felsőoktatási, felnőttképzési és szakképzési programok, tudományos kutatások valamint diáksegélyezés támogatása
3.Egyházközségek, egyházi intézmények, és civil szervezetek magyar nyelvű hitéleti és kulturális tevékenységének, egyházi fenntartású óvodák programjainak támogatása
4.A magyar közösség céljait szolgáló intézmények és szervezetek eszközfejlesztésének és felújítási célú beruházásainak támogatása. Falugazdász rendszer működését biztosító programok, eszközbeszerzések támogatása
5.A magyar történelmi és kulturális örökség ápolása, kulturális, ifjúsági és hagyományőrző programok támogatása
6.A magyar nyelvű írott és elektronikus sajtó, könyvkiadás, színházi produkciók és dokumentumfilm-készítés támogatása
2.1. A 6. pályázati célra benyújtott pályázatokra vonatkozó speciális szabályok:
Felhívjuk a pályázók szíves figyelmét, hogy a kedvezményezett részére a magyar nyelvű média, színházi programok és könyvkiadás céljára e pályázat keretében nyújtható támogatások csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősülnek, ha olyan kedvezményezett kapja, amelynek székhelye, telephelye, illetőleg fióktelepe az Európai Unióban, vagy az Európai Unióval előcsatlakozási szerződést kötött államban van. A magyar közösség céljait szolgáló intézmények és szervezetek eszközfejlesztésének és felújítási célú beruházásainak támogatása. Falugazdász rendszer működését biztosító programok, eszközbeszerzések támogatása tárgyban nyújtható támogatások úgyszintén csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősülnek ha a pályázat gazdasági ill. vállalkozási jellegű tevékenységre vonatkozik. Ennek részletes szabályai az alábbiak:
A magyar nyelvű média, a színházi programok és a könyvkiadás céljára nyújtott támogatás valamint a magyar közösség céljait szolgáló intézmények és szervezetek eszközfejlesztésének és felújítási célú beruházásainak támogatása, falugazdász rendszer működését biztosító programok, eszközbeszerzések támogatása tárgyban nyújtható támogatások csekély összegű támogatásnak minősülnek, amelyet kizárólag az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. és 88. cikkelyének a csekély összegű (de minimis) támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2006. december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendelet (HL L 379. 2006.12.28. 5.o.) (a továbbiakban 1998/2006/EK bizottsági rendelet) szabályai alapján lehet nyújtani.
Egy vállalkozásnak bármely forrásból csekély összegű támogatási jogcímen odaítélt támogatás támogatástartalma – három pénzügyi év vonatkozásában – nem haladhatja meg a 200.000 eurónak, a közúti szállítási ágazat esetében a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget. Minden egyes új csekély összegű (de minimis) támogatás odaítélésekor az adott pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi év alatt odaítélt de minimis támogatás teljes összegét kell figyelembe venni.
A csekély összegű (de minimis) támogatás ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában nem halmozható állami támogatással, amennyiben az így halmozott összeg esetében a támogatási intenzitás meghaladná a Bizottság 800/2008/EK általános csoportmentességi rendeletében vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott mértéket.
A támogatás odaítélését megelőzően a pályázó írásos vagy elektronikus formában készített nyilatkozatot köteles eljuttatni a támogató részére a vállalkozás által a megelőző két pénzügyi évben és a folyamatban lévő pénzügyi évben kapott valamennyi csekély összegű (de minimis) támogatásról.
A kedvezményezettnek a támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őriznie, és a támogató ilyen irányú felhívása esetén köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.
Csekély összegű (de minimis) támogatás nyújtható valamennyi ágazat vállalkozásai számára az alábbi kivételekkel:
a) a 104/2000/EK tanácsi rendelet hatálya alá tartozó, halászathoz vagy akvakultúrához kapcsolódó tevékenységet végző vállalkozásoknak nyújtott támogatás;
b) a Szerződés I. mellékletében felsorolt mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozásoknak nyújtott támogatás;
c) a Szerződés I. mellékletében felsorolt mezőgazdasági termékek feldolgozásában és forgalmazásában tevékeny vállalkozásoknak nyújtott támogatás, az alábbi esetekben:
1. amennyiben a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy az érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre,
2. amennyiben a támogatás az elsődleges termelőknek történő teljes vagy részleges továbbítástól függ;
d) harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységek támogatása, nevezetesen az exportált mennyiségekhez közvetlenül kapcsolódó támogatás; értékesítési hálózat kialakításával és működtetésével vagy exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokkal kapcsolatos támogatás;
e) az import áruk helyett hazai áru használatától függő támogatás;
f) az 787/2010/EK rendelet értelmében a szénágazatban tevékenységet folytató vállalkozásoknak nyújtott támogatás;
g) a teherszállító járművek megvásárlására a kereskedelmi fuvarozás terén működő vállalkozások számára nyújtott támogatás;
h) a nehéz helyzetben lévő vállalkozásoknak nyújtott támogatás.
Felhívjuk továbbá a pályázók szíves figyelmét, hogy a kedvezményezett részére a fenti, csekély összegű támogatással támogatandó tevékenységek esetén kulturális célokra, illetve a magyar történelmi és kulturális örökség ápolása, kulturális, ifjúsági és hagyományőrző programok támogatására kulturális célú támogatás nyújtható az N 357/2007. számú bizottsági határozat szerint (Az Európai Bizottság 2007-ben hagyta jóvá N 357/2007. számú határozatával a kulturális miniszter által a központi költségvetésből (OKM fejezeti kezelésű előirányzatból, illetve utódjából) nyújtható kulturális célú támogatásokat.)
3. A pályázók köre: A 2010. évi CXXXII. BGA Tv. 1 §. rendelkezései szerint:
3.1. Magyarország határain kívül működő, jogi személyiséggel rendelkező intézmények, civil szervezetek, alapítványok, egyházak. Könyv- és lapkiadás, dokumentumfilm-készítés tárgyában gazdasági társaságok is nyújthatnak be pályázatot.
3.2. Határon túli magyar civil szervezetekkel, intézményekkel, egyházakkal, alapítványokkal együttműködést folytató Magyarországon működő, jogi személyiségekkel rendelkező intézmények, civil szervezetek, alapítványok, egyházak.
3.3. gazdasági társaságok is nyújthatnak be pályázatot a 6. pályázati tárgyban, a könyv- és lapkiadás, dokumentumfilm-készítés tárgyában
4. Nem nyújthatnak be pályázatot:
4.1. politikai pártok vagy közvetlen politikai tevékenységet folytató szervezetek,
4.2. profitorientált gazdasági társaságok, (kivételt képez a 6. pályázati tárgy, amely esetében könyv- és lapkiadás, dokumentumfilm-készítés tárgyában gazdasági társaságok is nyújthatnak be pályázatot)
4.3. azok az intézmények, szervezetek, amelyek a pályázat benyújtásának időpontjában a magyar államháztartás felé lejárt esedékességű, elszámolatlan vagy visszafizetetlen kintlévősége van.
5. Igényelhető támogatás:
5.1. Erdély, Felvidék, Vajdaság és Kárpátalja esetében 600.000 Ft – 5.000.000 Ft közötti összeg.
5.2. Ausztria, Horvátország, Szlovénia, a diaszpóra országai esetében 100.000 – 5.000.000 Ft közötti összeg
5.3. Magyarország esetében 100.000 – 2.000.000 Ft közötti összeg
5.4. Egy pályázó egy tárgyban csak egy db pályázatot nyújthat be, de egy pályázati fordulóban összesen legfeljebb 10.000.000 Ft támogatásban részesülhet.
5.5. A teljes támogatási keretösszeg 400 000 000 Ft, melyről a beérkezett pályázatok mennyisége és minősége alapján, a Kollégium javaslatát figyelembe véve a Bethlen Gábor Alap Bizottsága dönt.
5.6. A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás, mely lehet elő- vagy utófinanszírozású
5.7. A 600.000 Ft-nál kisebb költségvetésű programok támogatására az Alapkezelő Romániában, Szlovákiában, Szerbiában és Ukrajnában lebonyolító szervezetek közreműködésével, önálló nyílt pályázati kiírást jelentet meg 2012. március 9-től.
5.8. Figyelem! Egy pályázó által készített azonos tartalmú pályázat – csökkentett költségvetési tartalommal – nem nyújtható be a helyi lebonyolító szervezetek közreműködésével kiírt pályázatra és az Alapkezelő által kiírt központi pályázatra egyaránt. Amennyiben ez megtörténik, az Alapkezelő mindkét pályázatot kizárja.
5.9. Saját forrás meglétének bemutatása a pályázat során nem szükséges.
6. Támogatható kiadások:
6.1. A programok lebonyolításának költségei (anyag- és tárgyieszköz beszerzés, szolgáltatások, a programhoz kapcsolódó személyi kifizetések és azok járulékai)
6.2. A szervezet működtetési költségeire vonatkozó támogatási igénye pályázatonként nem haladhatja meg a megítélt támogatás 25%-át
7. A pályázat megvalósítási paraméterei:
7.1. Megvalósítási időszak: 2012. március 9. – 2013. február 28.
7.2. A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2012. március 9.
7.3. Benyújtási határidő: 2012. április 10., kedd, déli 12.00 óra közép-európai idő szerint (e-pályázat benyújtása esetén).
7.4. Elszámolási határidő: a támogatott program megvalósítását követő 30 napon belül, legkésőbb 2013. március 30-ig.
8. A pályázat benyújtásának formája:
8.1. A pályázat benyújtása elektronikus (e-pályázat) formában történik. A pályázatot a Bethlen Gábor Alap honlapján (www.bgazrt.hu) található pályázati adatlap pontos kitöltésével, a honlapon megjelölt mellékletek hiánytalan csatolásával lehet benyújtani.
8.2. Papír alapú pályázatot benyújtani csak indokolt esetben lehet. A benyújtás napja a pályázati csomag postára adásának napja. Postacímünk: 1250 Budapest, Pf. 32.
8.3. A pályázat személyes benyújtására nincs lehetőség.
9. A pályázat formai követelményei:
9.1. Pontosan kitöltött e-pályázati adatlap vagy a kitöltött pályázati adatlap (elérhető: www.bgazrt.hu)
9.2. Nyilatkozat a működésről, a pénzügyi felhasználásról, illetve a betöltött tisztségről
9.3. Részletes szakmai projektterv
9.4. Költségterv
9.5. „de minimis” nyilatkozat (útmutató letölthető a honlapunkról: www.bgazrt.hu)
9.6. Magyarországi pályázók esetében a határon túli partnerrel kötött együttműködési nyilatkozat
9.7. Amennyiben a pályázó papíralapú pályázatot nyújtott be, úgy a beküldött dokumentumokat tartalmazó CD-t kérjük mellékelni.
9.8. Hiányos pályázat esetén a hiányosság rendezésére a pályázónak egyszeri lehetősége van: hiánypótlásra és annak a pályázat kiírójához való eljuttatására az erről szóló értesítés kézhezvételétől számított 15 naptári nap áll rendelkezésre.
Az e-pályázat elkészítésének menetét a honlapon megtalálható e-pályázati kézikönyv részletesen tartalmazza. Letölthető a https://epalyazat.szulofold.hu elérhetőségen.
10. A pályázat érvényessége:
10.1. A pályázat érvénytelen, ha:
10.1.1. a pályázó a pályázatot nem a felhívásban közzétett célra nyújtotta be;
10.1.2. a projekt megvalósítás időtartama nem a pályázati felhívásban megadott időintervallumon belül van;
10.1.3. a pályázó a pályázatot a kiírásban szereplő benyújtási határidőn túl nyújtotta be (e-pályázat esetében 2012.04.10 12.00 után, postai feladás esetén 2012. 04.10 után).
10.2. A pályázat érvényes, ha:
10.2.1. a pályázati adatlapot, az adatlaphoz tartozó sablonok formátumát sem tartalmában, sem alakban nem változtatták meg;
10.2.2. elektronikus illetve papíralapú pályázat benyújtása esetében a kötelező benyújtandó mellékleteket csatolta a pályázó;
10.2.3. az igényelt támogatás összege nem haladja meg a maximálisan igényelhető támogatási összeget és eléri a minimálisan igényelhető támogatási összeget;
10.2.4. a pályázat a benyújtási határidőn belül lett benyújtva;
10.2.5. a pályázóra nem vonatkozik a pályázati szabályzatban szereplő kizáró okok egyike sem;
10.2.6. a pályázó a szükséges nyilatkozati pontok minden feltételének megfelel;
10.2.7. papíralapú pályázat esetén az arra jogosult képviselő által a pályázat a megfelelő módon aláírásra került;
11. A pályázatok tartalmi elbírálásának szempontjai:
Az Alapkezelő szeretné ösztönözni a pályázókat szakmai és költségvetési szempontból is minőségi pályázatok elkészítésére. Ennek értelmében az Alapkezelő az alábbi szempontrendszer alapján dolgozza fel a beérkezett pályázatokat:
11.1.1. Tartalmi értékelés szempontjai
A projekt céljai a helyi/regionális probléma megoldására irányulnak és a helyi feltárt szükségletekkel összhangban vannak
A projekt céljai és részcéljai egymásra épülnek és elérhetőek, projekt tervezett tevékenységei összhangban vannak a projekt céljaival
A pályázó szervezet igazolt helyismerettel, legalább egyéves tapasztalattal rendelkezik a projektben megnevezett szakmai/földrajzi területen, a projekt megvalósításakor biztosítja a helyi szakemberek bevonását
A vállalt tevékenységek a pályázatban leírtak alapján szakmailag megalapozottak, átgondoltak és megvalósíthatók
A projekt számol a megvalósítás során fellépő esetleges kockázatokkal és azok kezelésére intézkedéseket határoz meg
A projekt vállalt, számszerűsíthető eredményei reálisak és megvalósíthatóak
A projekt megvalósítói releváns tapasztalattal bírnak a projekt megvalósítása szempontjából
11.1.2. Pénzügyi értékelési szempontok
A szöveges indoklás alátámasztja a részletes költségtáblázatban tervezett összegeket
A tervezett kiadások a projekt megvalósítása szempontjából indokoltak
A pályázó által benyújtott költségvetés összhangban van a vállalt szakmai feladatokkal
11.1.3. További értékelési szempontok
A pályázat kellően kidolgozott, felépítése logikus, elemei között követhető tartalmi összefüggés van
A projekt ütemezése világos és megvalósítható
A tájékoztatás biztosítása érdekében megfelelő tevékenységeket terveztek ahhoz, hogy a projekt eredményei szélesebb körben is ismertté váljanak
A döntést illetően a pályázó 15 munkanapon belül a pályázat regisztrációs számának meghatározásával jogorvoslati lehetőséggel élhet, melyet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásfinanszírozási igazgatóságához kell benyújtani. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. válaszadási kötelezettsége 30 nap.
12. Szerződéskötés:
A nyertes pályázókkal az Alapkezelő támogatási szerződést köt. Ennek feltételeit illetve dokumentumait (szerződés és mellékletei) a 2012. évi Pályázati útmutató tartalmazza. Amennyiben a pályázat eredményéről szóló értesítésben meghatározott határidőig a szerződéskötéshez szükséges dokumentumok közül bármelyik nem érkezik be a pályázat kiírójához vagy nem felel meg a 2012. évi Pályázati útmutatóban meghatározott követelményeknek, úgy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a szerződéskötéstől elállhat.
13. A támogatási szerződés megszegésének következményei:
13.1.1. Amennyiben a támogatott a támogatási összeget a szerződésben meghatározott céltól eltérően használja fel, vagy egyéb, a pályázattal kapcsolatos fontos kötelezettségét nem teljesíti, a támogató jogosult a szerződéstől elállni, azt azonnali hatállyal felmondani és a szerződésszegés következményeit alkalmazni.
13.1.2. A támogatott szerződésszegése esetén köteles a támogatási összeget részben vagy egészben visszautalni és a szerződés felbontásának napjától érvényes magyar jegybanki alapkamat kétszeresének alapulvételével számított kamatot is megfizetni a Bethlen Gábor Alap MÁK HU50 10032000-00303200-00000000 számú kincstári előirányzat-felhasználási keretszámlájára forintban teljesítendő utalásként.
14. A pályázati csomag tartalma:
14.1.1. pályázati felhívás
14.1.2. 2012. évi pályázati útmutató
14.1.3. pályázati adatlap és mellékletei: részletes szakmai projektterv; költségterv; nyilatkozat a működésről, pénzügyi felhasználásról, vezetői tisztségről; de minimis nyilatkozat, a pályázati anyagot tartalmazó CD (papíralapú pályázat esetében)
15. Adatvédelmi hozzájárulás
A pályázat beadásával a pályázó vállalja, hogy hozzájárul adatainak és a döntés tartalmának a Bethlen Gábor Alap internetes honlapján való nyilvános közzétételhez, valamint a szomszédos államokban élő magyaroknak nyújtott támogatások központi nyilvántartásáról szóló 233/2005. (X.19.) Korm. rendelet alapján létrehozott nyilvántartási rendszer kezelőjének történő továbbításához.
További információk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján – www.bgazrt.hu – a 2012. évi Pályázati útmutató címszó alatt találhatóak.
forrás:szulofold.hu