kotta001

Amatőr népzenészek figyelem! Zenei gyűjtés!

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora pályázatot hirdet amatőr népzenei együttesek számára.

Az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) egész évben szakmai programokkal, rendezvényekkel emlékezik meg. Ennek részeként a Bartók Béla és Kodály Zoltán közös munkájaként megjelent, 1916-18. között összegyűjtött 101 katonadalból a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetével együttműködésben az NKE kiválasztott 70, a Nagy Háború inspirálta népdalt. Ezeket a Honvéd Együttes művészei játszották és énekelték fel, a dalok elérhetőek az intézmény honlapján (uni-nke.hu).

A pályázat célja: a meglévő zenei gyűjtemény bővítése

Pályázni lehet: minimum 10 új (a meglévő 70 dalon felül), az I. Világháború ihlette, vagy arra utaló, katonai témájú népdal (keservesek, katonasiratók, csárdások, stb.) munkatervével. Ennek tartalmaznia kell a dalok kottázott dallamát, szövegét, az egyéb adatokat (gyűjtés ideje, helye, gyűjtő neve) és a feljátszás költségeit (stúdió, tiszteletdíj).
A pályázat elbírálása: a munkaterveket szakmai zsűri bírálja el, amely pozitív döntés esetén első körben a stúdiófelvétel költségeit biztosítja. A legjobbnak ítélt, az NKE honlapon szereplő dalokkal azonos formátumban elkészült felvételek felkerülnek a katonadal gyűjteménybe, a felvételt készítő együttes nevének megjelölésével, szabad letöltésre. A katonadalok hadtörténeti feldolgozása (a magyarázó szövegek elkészítése) az NKE feladata, amely fenntartja a jogot a pályázat eredménytelenné nyilvánítására. Az elkészült felvételek terjesztési joga a nyertes pályázót illeti meg.
A pályaművek díjazása: a legjobb pályaművek az egyetem honlapján való megjelenés mellett pénzbeli díjazásban is részesülnek.

A pályázat lebonyolítása két szakaszban történik:
a pályázat beadási határideje: augusztus 25.
– a munkatervek elbírálásának határideje és eredményhirdetés: szeptember 1.
– a nyertes munkatervek alapján készülő felvételek elkészítésének határideje: szeptember 22.
– az elkészült felvételek értékelésének határideje: szeptember 29.
– Eredményhirdetés, a kibővített gyűjtemény bemutatása: szeptember 30.
A munkaterveket postai úton, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (1441 Budapest, Pf.: 60.) címére, „katonadalok” jeligével kérjük beküldeni.

uni-nke.hu