Az olymposi kaland – Levelező pályázat általános és középiskolásoknak

A budapesti Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye levelező pályázatot hirdet általános és középiskolák 5-7., illetve 8-10. évfolyamos csoportjai, szakkörei számára.


A pályázat célja: Egy napjainkban játszódó kalandos történet segítségével vezetni be az olymposi istenek világába a résztvevő diákokat.
Pályázók köre:
Magánszemélyek: általános és középiskolák 5-7., illetve 8-10. évfolyamos csoportjai, szakkörei.

Csoportok és szakkörök jelentkezése esetén a csapat tagjainak azonos korosztályból kell kikerülniük (5-7., ill. 8-10.), létszámuk nem haladhatja meg a 15 főt.

A pályázat részletei:
A pályázat a résztvevő diákokat egy napjainkban játszódó kalandos történet keretében vezeti be az olymposi istenek világába, akik az egyik reggel rejtélyes módon a hegyen ébredő főhős útját segítik a továbbiakban. Mindeközben a mai kultúra és az antik hagyomány kapcsolódási pontjaira is fény derül. A csapatoknak a pályázati időszak végére egy metopét (festett templomdíszítő elemet) kell elkészíteniük a görög művészet stílusjegyeihez igazodva.

A szeptembertől áprilisig tartó időtartam alatt a csapatok négy feladatlap kitöltésére vállalkoznak. A megoldásra fordulónként legalább négy hét áll a rendelkezésükre. Az első feladatlapot a jelentkező csoportok 2013. október 14-től tölthetik le honlapunkról. A feladatlapokat fordulónként javítjuk. Az utolsó feladatlap visszaküldésének határideje után több mint egy hónap áll rendelkezésre, hogy a pályaművet eljuttassák a Szépművészeti Múzeumba.

Az elkészítendő pályamű mérete minimum 20×20 cm, maximum 50×50 cm lehet, vastagsága 3-5 cm közé kell, hogy essen, súlya nem haladhatja meg az 5 kg-ot. A pályaműnek arányaiban, színében és alapanyagában a feladatlapokból megismert művészethez kell igazodnia.

Ókori és modern műalkotások közvetlen lemásolását nem fogadjuk el. A pályaműveket korcsoportonként értékeljük.

Minden jelentkező csapat csak egy pályaművet küldhet. A feladatlapokat és a pályaműveket két, egymástól független zsűri bírálja el. A négy feladatlap helyes kitöltéséért járó pontok száma megegyezik a pályaműre adható maximális pontszámmal. A kijavított feladatlapokon mindig feltüntetjük az elért pontszámot. A pályaműveket 2014. áprilisában értékeljük; az eredményről a résztvevőket még ugyanebben a hónapban értesítjük.

A győzteseket a tanév végén egy napra vendégül látjuk Budapesten a Szépművészeti Múzeumban.

A Szépművészeti Múzeum fenntartja magának a jogot a beküldött pályaművek határozatlan idejű és teljes körű felhasználására.

Nevezési díj nincs.

A pályázat benyújtása:
Határidő: 2014. április 11.

A pályázatra jelentkezni lehet Kevély Flóránál a 06-1-469-7178-as fax-számon, a [email protected] e-mail címen, valamint levélben az alábbi címen: Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjtemény, 1146 Budapest Dózsa Gy. út 41. A borítékra kérjük, írják rá: ‘Az olymposi kaland’.
További információ:
Kevély Flóra, Szépművészeti Múzeum Éós-program, pályázati felelős: 06-1-469-7262
Forrás: palyazatmenedzser.hu