CS-generáció azaz Csukás István gyermekei – alkotói felhívás

Csukás István 85 éve, április 2-án született és tavaly február 24-én hunyt el. Személyének, alkotásainak, életművének tiszteletére e két időpont közötti hónapban a Bettika duoval közösen alkotói felhívást teszünk közzé – ezúttal felnőtteknek!

Viszonylag kevesen tudják, hogy mesék, gyerekregények és gyerekfilmek mellett Csukás több, mint ötszáz felnőtt verset is írt. Ebből az egyiket egy fiatalon írt önarckép verset foglalt zenébe most a Bettika duo, címe: Egy fényképre. Azért, hogy a költő születésnapjára egy klassz klippremiert tudjunk ebből tartani, szükség van animációra, amit az általatok készített rajzokból, és egyéb alkotásokból (ami készülhet bármilyen technikával ami eszetekbe jut – pl. gyurma, báb, hímzés, kollázs stb.) állítanánk össze. Lényeg, hogy használd a fantáziád és alkoss a két kezeddel!

Hallgasd meg a dalt, gondold át mi jut eszedbe, milyen emléked van Csukás Istvánról, karaktereiről, meséiről, verseiről és március 31-ig küldd el jó minőségű fekvő fotón művedet az [email protected]. Kérjük írd hozzá az e-mailhez ha egyetértesz azt is, hogy: „Hozzájárulok a művem felhasználásához a klipben és nevem nyilvánosan feltüntethető az alkotók között.”

A klippremier április 2-án, Csukás István születésnapján, a Lóvasút, valamint a #bettikamusic facebook és youtube csatornáin lesz, egy emlékezős, alak-felidézős, élő-nosztalgiázós, anekdotázós műsor keretében.
Mutassuk meg a világnak mit tud a CS-generáció, milyen kreatív felnőttekké váltak Csukás István gyermekei!

Lóvasút:
https://lovasut.hu/
https://www.facebook.com/lovasut
https://www.instagram.com/lovasut.hu/

Forrás: pafi.hu