Erdély aranykora címmel történelmi vetélkedőt hirdetnek

Erdély aranykora címmel történelmi vetélkedőt hirdet a Kárpát-medencében élő középiskolás korú fiatalok számára a Bethlen Gábor Alapítvány és a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány – közölte az Országgyűlés fideszes alelnöke hétfőn az MTI-vel.


Lezsák Sándor azt mondta, a kolozsvári országgyűlés 1613. október 23-án Bethlen Gábort választotta Erdély fejedelmévé, s az esemény 400. évfordulója alkalmából hirdetik meg a vetélkedőt.
A versenyre háromfős, 14-19 éves korú fiatalokból álló csapatok jelentkezését várják, de egy intézményből, baráti társaságból, egyházközségből több csapat is jelentkezhet – tette hozzá az Országgyűlés alelnöke, aki egyben a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriumi elnöke is.
A vetélkedő felhívása szerint a játékosok közül írásbeli előzetes megmérettetés alapján 24 csapat jut a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezendő középdöntőbe, innen pedig 12 csapat a döntőbe.
A vetélkedő védnökei: Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Böjte Csaba ferences szerzetes és Lezsák Sándor.
Jelentkezni az írásbeli feladatsor beküldésével lehet, jelentkezési határidő: szeptember 16. A verseny írásbeli feladatai, a kapcsolódó tudnivalók, szakirodalmi ajánló letölthetőek lesznek szeptember elsejétől a www.lakitelek.hu/nepfoiskola és a www.eotvosiskola.atw.hu honlapról is.
Az első három helyezett csapat részt vehet Bethlen Gábor szobrának kolozsvári avatásán, amely fejedelemmé választásának 400. évfordulóján, október 23-án lesz.
Forrás: MTI