Kárpátaljai Utazási Programot hirdet a Rákóczi Szövetség

A Rákóczi Szövetség együttműködésben a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársággal az idei évben is meghirdeti a Kárpátaljai Utazási Programot Kárpát-medencei közösségeknek, hogy a kárpátaljai régió idegenforgalmát fellendítsék és a magyar-magyar kapcsolatokat erősítsék.

A kiránduló csoportok 300 ezer forint utazási támogatást kaphatnak.

A programot 2016 tavaszán hirdette meg első alkalommal a Rákóczi Szövetség, ami sikertörténetté vált, hiszen az elmúlt négy évben több mint 350 utazó csoport mintegy 20.000 tagja jutott el Kárpátaljára, ami nagyban hozzájárult a nehéz helyzetbe jutott régió idegenforgalmának fellendítéséhez, és komoly erkölcsi támogatást is jelent az ott élők számára, hiszen azt bizonyítja, hogy a Kárpát-medence más pontján élő nemzettársaik komoly érdeklődést mutatnak a vidék és az ott élők élete iránt. A Kárpátaljára utazó csoportok átlagosan két éjszakát töltenek el a régió panzióinak és falusi turizmusainak szállásain, több tízmillió forinttal támogatva így a nehéz gazdasági helyzetbe került helyi emberek megélhetését.

Bővebb információk a Rákóczi Szövetség oldalán találhatóak.

Csáky Csongor,
a Rákóczi Szövetség elnöke