Kerekasztal ösztöndíj-program

A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ pályázatot hirdet 4 fő, színészi tapasztalattal rendelkező, színész-drámatanári ambíciókkal rendelkező, 20-35 éves fiatal számára.

Az ösztöndíj célja, hogy a színházi nevelés iránt érdeklődő fiatal művészek megismerkedjenek a Kerekasztal módszereivel, és alkotó részvételükkel hozzájáruljanak a Kerekasztalban folyó innovatív kísérletezéshez.
Az ösztöndíj program paraméterei:
– Időtartam: augusztus 15.-2017. június 15.
– A program tartalma: 
– Hospitálás I. – részvétel megfigyelői szerepkörben a Kerekasztal valamennyi futó programján és a róluk szóló elemző beszélgetéseken.
– Hospitálás II. – részvétel közreműködői szerepkörben a Kerekasztal egy már futó programján.
– Alkotó folyamat – minden ösztöndíjas részt vesz a Kerekasztal tagjainak alkotótársaként, színész-drámatanári minőségben egy színházi nevelési előadás létrehozásában.
– Az ösztöndíjasok kötelezettségei a fentieken túl: 
– Legalább havonta frissített blog vezetése a programról.
– Zárótanulmány a tapasztaltakról és a program alatt felmerült fejlesztési, továbblépési lehetőségekről.
– A program időbeosztása rugalmas, ami a kb. 6 hetes próbaidőszakokban jelent koncentráltan több terhet. A létrehozott előadás kb. 20 alkalommal kerül műsorra az évad során. A próbaidőszakon és a saját létrehozású előadáson túli terhelés általában 1 nap/hét. Az ösztöndíj összege egyenként bruttó 50 000 Ft/hó.
A jelentkezésmódja: a kitöltött jelentkezési lapot és mellékleteit a [email protected] címre kell eljuttatni. A kiírás és a jelentkezési lap letölthető innen:
– határideje: június 12. 
– Személyes találkozás, konzultáció a pályázatok alapján kiválasztott jelöltekkel 2016. június 15.
Az elbírálás módja:
– a Kerekasztal társulati tagjai 2016. június 30-ig döntenek az alábbi szempontok alapján: 
– színházi tapasztalat,
– érdeklődés a színházi nevelés iránt,
– kreativitás, gondolkodásmód,
– az együttműködés megvalósíthatósága.

A döntésről minden pályázót írásban értesítünk legkésőbb 2016. július 2-án.
A pályázattal kapcsolatos kérdésekben szívesen állunk rendelkezésre:
Lipták Ildikó – +36.30.274.90.66 – [email protected]