Közoktatási Kutatói Ösztöndíj

A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány (a továbbiakban: Támogató) nyílt ösztöndíjpályázatot hirdet „Közoktatási Kutatói Ösztöndíj” elnyerésére.

1. Bevezető, a pályázat célja
1.1. A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány (a továbbiakban: KMTA) célja, hogy támogassa a hazai kutatói utánpótlást, a tudományos pályán való elindulást, majd pályán tartást, valamint a nemzetközi szinten is kiváló tapasztalt kutatók és alkotók kutatómunkáját. A program 2022. évben meghirdetésre kerülő ösztöndíjpályázatában olyan – középfokú intézményben tanuló – diákok vehetnek részt, akik eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak. A program minden tudományterületet figyelembe véve kívánja elősegíteni a tudományos kutatást és az innovációt.
1.2. A kiírt Közoktatási Kutatói Ösztöndíj (a továbbiakban: ösztöndíj, ösztöndíjpályázat) célja a közoktatási képzésben részt vevő, tehetséges diákok kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, továbbá a további tanulmányok megkezdésére való felkészülés.

2. Az ösztöndíj formája
2.1. A pályázat útján támogatás nyerhető el ösztöndíj formájában, amelynek a pályázó pályázatában megjelölt magyarországi bankszámlára történő folyósításáról az Alapítvány gondoskodik
2.2. Az ösztöndíj összege:100 000 Ft/fő 4 hónapra, mely összeg a program végén kerül kifizetésre a feltételek teljesülése esetén
2.3. Az ösztöndíjas jogviszony időtartama: 4 hónap (2022. március 1.-2022. június 30.)

3. Támogatható tudományterületek
Jelen ösztöndíjpályázatra valamennyi tudományterületről lehet pályázni.

4. Pályázat benyújtására jogosultak
4.1. Jelen ösztöndíjpályázatra azok az alábbi feltételeknek maradéktalanul megfelelő, bármely tudományterületen kiemelkedő teljesítményt nyújtó, 19. életévüket még be nem töltött, nappali tagozatos tanulók, akik
4.2.1. az ösztöndíjas jogviszony létesítésekor igazolni tudják teljes nappali tagozatos aktív tanulói jogviszonyukat;
4.2.2. vállalják, hogy az ösztöndíjas időszakban – témavezető, mentor felügyeletével és folyamatos igazolásával – a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány keretében kutatási tevékenységet végeznek, valamint az ösztöndíjas időszak alatt az Alapítvány számára a tudományos kutatási, fejlesztési munkájuk eredményeit hozzáférhetővé teszik;
4.2.3. vállalják, hogy a KMTA rendezvényein részt vesznek (előre egyeztetett időpontban);
4.2.4. vállalják, hogy az ösztöndíjas időszak alatt minimum 3 nyomtatott szakirodalom feldolgoznak (idegen nyelvű szakirodalom felhasználása ajánlott) és azokból szakirodalmi összefoglaló tanulmányt készítenek;
4.2.5 vállaljak, hogy saját néven magyarországi bankszámlát vezetnek, melyet a szerződéskötésre szükséges benyújtani;
4.2.6 vállaljak, hogy mindent megtesznek és ezt előzetesen lenyilatkozzák, hogy a kutatás eredményét lehetőleg publikálják,
4.2.6 vállalják, hogy a kutatásukról minimum 10-15 oldal kutatási beszámolót készítenek el (a kutatási témától függ az oldalszám) a KMTA által előírt formai követelményeknek megfelelően, melyet a mentor is elfogad.

5. Kizáró okok
5.1. Nem részesülhet ösztöndíjban az a pályázó: akiről hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a pályázat benyújtásakor a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló, valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, vagy ilyen nyilatkozatot tett, aki a Pályázati Kiírásban vagy az ösztöndíjszerződés megkötésének feltételeként meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be vagy a
megtett nyilatkozatát visszavonja, a KMTA rendezvényein nem vesz részt nem küldi a szerződésben megadott idősávban a beszámolókat, nem tartja be a határidőket illetve nem publikálja a kutatási eredményt.

6. A pályázat tartalma:
6.1 iskolai tanulói jogviszony igazolás
6.2 kutatási terv (a kutatási tervnek tartalmaznia kell a kutatási témát, a kutatás célját, kutatási témával kapcsolatos általános problémafelvetést és a felhasználni kívánt szakirodalmat (minimum 3 nyomtatott szakirodalom) és a témaválasztás személyes motivációját.) A kutatási tervet a mentornak ellen kell jegyeznie (aláírnia) és írásban nyilatkoznia, hogy végig részt vesz mentorként a kutatásban.
6.3 A pályázathoz csatolni kell egy tanár vagy mentor által írt ajánló levelet.
6.4 Szakmai önéltrajz – bemutatkozás – amiben a jelentkező bemutatja eddigi eredményeit.
6.5 Végzős diákok nyilatkozzanak arról, mely intézményekbe és milyen szakokra adták be a továbbtanulási jelentkezésüket.
6.6 A 18 év alatti diákok esetében szülői nyilatkozat melyben a szülők nyilatkoznak arról, hogy megismerték a pályázati felhívást és támogatják, hogy a gyermekük részt vegyen a programban.

7. A támogatásban részesíthető pályázók száma
7.1. Jelen Pályázati Kiírás, Kutatói Ösztöndíj Kiírás keretében együttesen legfeljebb 12 fő ösztöndíjra pályázó részesülhet támogatásban.

8. A pályázatok benyújtásának határideje
A pályázatokat 2022. január 1.-2022. január 31. 16:00 között lehet benyújtani.
A pályázat beadásának határideje: 2022. január 31. 16:00. (16 óra)

9. Jelentkezés módja:
E-mail írása a [email protected] címre, a tárgy mezőbe írják be: „jelentkezés Közoktatási Kutatói Ösztöndíjra” ide kérjük elküldeni a tanulmányi és egyéb igazolások digitális változatát (melyeket majd eredetiben az esetleges szerződéskötéskor kell benyújtani), továbbá regisztráció és a részletes adatlap kitöltése a https://kmta.hu/kerdoiv/regisztracio.php oldalon. A hiányos pályázatokat nem vesszük figyelembe. A pályázatot egy fileban pdf formában kell benyújtani. Idegennyelvű jogviszony igazolást le kell fordítani magyar nyelvre. A file neve a jelentkező neve (X.Y. jelentkezés Közoktatási Kutatói Ösztöndíjra) és az Azon pályázókkal, akiket a bíráló testület támogatásra javasol, azokkal személyesen interjút készítünk, melyre 2022. februárban kerül sor. A nyerteseket február utolsó napjaiban értesítjük.

Forrás: pafi.hu