Pályázat az ukrán menekültek támogatására
A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány (MRSZA) pályázatot hirdet az Ukrajnából érkezett menekültek közösségeinek céljait szolgáló és/vagy önszerveződésüket elősegítő kezdeményezések megvalósítása tárgyában.
A Magyar Református Szeretetszolgálat az orosz-ukrán háború kezdete óta aktívan részt vesz a háború elől menekülő menekültek közösségeinek életének megsegítésében. A vészhelyzetre adott azonnali válaszlépések – élelmiszeradomány, anyagi támogatások, valamint komplex integrációs kezdeményezések – mellett idén lett második alkalommal meghirdetve a Magyarországon élő ukrán menekültközösségek-, valamint a Magyarországon élő ukrán menekülteket támogató, magyarországi közösségeket érintő pályázat is.
Ezen pályázat keretében olyan Ukrajnából érkezett/ukrajnai menekültek közösségét és helyzetét javítani és támogatni szándékozó kezdeményezések megvalósulását szeretnénk elősegíteni, melyek a menekülteket befogadó és segítő gyülekezetektől érkeznek. Befogadó közösségnek tekintjük azokat a közösségeket, melyek a háború kitörése óta aktívan részt vettek és tevékenységükkel hozzájárultak a menekültközösségek megsegítéséhez és/vagy jelenleg is végeznek ilyen irányú tevékenységet, továbbá konkrét jövőbeni elképzelésekkel rendelkeznek a menekültközösségek támogatását illetően.
Pályázni az eredeti kiírásnál letölthető Pályázati űrlap kitöltésével és határidőn belül történő megküldésével lehetséges.
A pályázatra vonatkozó részletes információkat a szervezet honlapján található Pályázati felhívás dokumentum tartalmazza.
A pályázattal és a pályázati űrlap kitöltésével kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit az alábbi elérhetőségeken fogadják:
- [email protected]
- +36 (30) 308 5853 (hétfő-péntek: 9:00-17:00)
Pályázatok benyújtásának határideje: 2024. szeptember 13. 23:59
Forrás: Jobbadni.hu
(Nyitókép: illusztráció)