Pályázati felhívás – Március 15-i Diákutaztatási Program 2020

A Rákóczi Szövetség immár 31 esztendeje járul hozzá a Kárpát-medencei magyarság sokoldalú támogatásához, a határon átnyúló magyar-magyar kapcsolatok erősítéséhez, többek között azzal, hogy a Szövetség minden évben számos nyári tábort, találkozót, konferenciát, tanulmányutat szervez határon túli és magyarországi diákok részvételével.

A Szövetség ennek keretében 1994 óta anyagi hozzájárulást és szervezési segítséget nyújt Kárpát-medencei magyar középiskolák számára, amelyek készek arra, hogy a diákjaik egy csoportját a március 15-i nemzeti ünnepünk kapcsán a szomszédos országokba utaztassák, hogy ott részt vegyenek a helyi magyar közösség által szervezett ünnepségeken. Ez lehetőséget nyújt a diákok számára, hogy megismerhessék a határon túli magyarság életét, kultúráját, és egyben jó alkalom az ottani magyar iskolákkal való kapcsolatfelvételre is.

Diákutaztatási programjaink részét képezi a június 4-i nemzeti Összetartozás Napja, amikor bármely Kárpát-medencei középiskola utazhat egy másik iskolához, azzal a feltétellel, hogy legalább egy határt átlépjenek, illetve az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódó program, amikor külhoni iskolák utazhatnak Magyarországra. Örömmel tudjuk elmondani, hogy 2019-ben mintegy 750 Kárpát-medencei középiskolai csoport több mint 22 000 diákja és tanára kapcsolódott be Diákutaztatási Programjainkba.

Pályázni az alábbi felületen, az online adatlap kitöltésével lehet:

Amennyiben Ön már regisztrált a Rákóczi Szövetség KARON (KApcsolattartási Rendszer ONline) felületére, úgy kattintson az alábbi linkre a pályázat benyújtásához:

https://admin.rakocziszovetseg.org/login

Ha még nem regisztrált, ezt az alábbi linkre kattintva teheti meg (FIGYELEM! A bejelentkezési adatokat jegyezze meg. Azok használatával intézményükből akár több pályázatot is benyújthat, illetve kérjük, a következő pályázati kiírások alkalmával is ezeket használja!):

https://admin.rakocziszovetseg.org/register

Az online jelentkezési lapok beérkezésének határideje: 2020. február 20. (csütörtök)

A Rákóczi Szövetség a program keretében az utazási költséget – a megtett út és az utazók számának függvényében – legfeljebb 300 000 Ft értékig átvállalja, a további költségek (szállás, étkezés) tekintetében a fogadó iskolákkal kell egyeztetni, így ezek a költségek a kiutazó vagy a fogadó iskolát terhelik!

A támogatás feltétele, hogy az utazó csoport a program megvalósulását követően (legkésőbb 2020. április 15-ig!) részletes úti beszámolót és 25 db, az utazást megörökítő fotót küld a Rákóczi Szövetség részére.

A pályázat feltételei:

  • A pályázathoz csatolni kell a partneriskola igazgatója által aláírt fogadónyilatkozatot
  • Pályázhat minden Kárpát-medencei középiskola magyar diákcsoportja.
  • A kirándulásnak 2020. február 27 és március 30. között kell megvalósulnia
  • Legalább egy határ átlépése
  • Az utazások célpontjai kizárólag a következő országok lehetnek: Magyarország, valamint Románia (Partium és Erdély), Szlovákia (Felvidék), Szerbia (Vajdaság), Ukrajna (Kárpátalja), Horvátország, Szlovénia (Muravidék) magyarlakta területei (Ausztriai utazásra jelen pályázatban támogatás nem igényelhető!)
  • Az utazások időtartama legalább 1 nap, legfeljebb 6 nap lehet.

A pályázaton elnyert összeg kifizetésének feltételei:

A pályázaton elnyert összeg kifizetésének, azaz a számla kiegyenlítésének feltétele, hogy minden utazó iskola az eredeti számla beérkezésével egyidejűleg, de legkésőbb az utazást követően 30 nappal eleget tesz az elszámolás alábbi követelményeinek:

  • számla és menetlevél megküldése postai úton,
  • képek nélkül minimum két A/4 oldalas (azaz minimum 5-6000 karakter) írásos beszámolót elektronikusan (szerkeszthető – doc, rtf, stb.),
  • az utazók névsoráról egy eredeti (!) jelenléti ív kitöltése és elküldése postai és elektronikus (szkennelve) úton (a formanyomtatvány honlapunkról letölthető!),
  • legalább 25 db – az út fontosabb eseményeit megörökítő – fényképet (jpg, bmp, tiff stb.)
  • valamint az utazás megrendelését visszaigazoló dokumentum kitöltése és megküldése postai úton (a formanyomtatvány honlapunkról letölthető!).

FIGYELEM! A hiánytalan elszámolás (szöveges beszámoló, jelenléti ív, fényképek, számla, menetlevél és a megrendelő visszaigazolása) irodánkba történő beérkezése a pénzkifizetés feltétele is egyben! Ha az utazás után 30 nappal sem érkezik be a hiánytalan elszámolás, a számlát nem áll módunkban kifizetni!

Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében regisztráljuk, de a Rákóczi Szövetség ifjúsági szervezetével rendelkező iskolák előnyt élveznek az elbíráláskor. Az utazó csoportok számát – a határon túli partnereink által vállalt színhelyek számától és a rendelkezésünkre álló anyagi forrásoktól függően – február folyamán fogjuk megállapítani.

Pályázni minimum 20 fős diákcsoporttal lehet!

A támogatás mértékének megállapítása függ az adott csoport létszámától (diákok és kísérők együttesen) és a kalkulált útvonal hosszától:

20-25 fő: 150.000 Ft keretösszeg
26-30 fő: 180.000 Ft keretösszeg
31-35 fő: 200.000 Ft keretösszeg
36-40 fő: 250.000 Ft keretösszeg
41- fő: 300.000 Ft keretösszeg

Felhívjuk a figyelmet, hogy 10 gyerekenként 1 kísérőt tudunk figyelembe venni az utazók létszámából számított támogatás megállapításánál!

Kérjük, hogy a legkedvezőbb ajánlatot adó utaztató cég/buszos vállalkozó szolgáltatását vegyék igénybe, így lehetőséget biztosítva arra, hogy minél több diákcsoport utazását támogathassa a Szövetség!

Felhívjuk a magyarországi középiskolák figyelmét, hogy az utazás megszervezésénél különös tekintettel vegyék figyelembe a nevelési-oktatási intézmények által szervezett országhatárt átlépő autóbuszos kirándulások biztonságáról szóló 27/2017. (X. 18.) EMMI rendeletet.

Kérjük, az online jelentkezési űrlapon szíveskedjenek kitölteni a partneriskolára és az utazást lebonyolító vállalatra vonatkozó adatokat, és egyben szíveskedjenek csatolni a partneriskola igazgatójának támogatólevelét is! Amennyiben iskolájuk nem rendelkezik partneriskolával, a Rákóczi Szövetség (szükség esetén) közreműködik a kapcsolatfelvételben.

A pályázat elbírálásáról a Rákóczi Szövetség vezetősége dönt. A pályázaton nyertes középiskolák névsora 2020. február 25-től olvasható honlapunkon (www.rakocziszovetseg.org).

További információval Simon Alekszandra, a programmal megbízott munkatársunk (tel: +3612013067; e-mail: [email protected]), illetve a Rákóczi Szövetség központi irodájának munkatárasai állnak rendelkezésre.

A teljes pályázati kiírás ide kattintva tölthető le.