Verspályázat

A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (a továbbiakban KMTG) a magyar irodalmi élet felfrissítésének, a kortárs magyar irodalom élővé és olvasottá tételének, illetve az irodalmi tehetséggondozás céljából jött létre. Az intézmény a fenti célok figyelembe vételével az egész magyar nyelvterületet átfogó verspályázatot hirdet.

A pályázat jeligés, a jeligék feloldását külön borítékban kérjük mellékelni, melyeket a zsűri döntését követően közjegyző jelenlétében bontanak fel, ezt követően hirdetik ki a nyerteseket.

Tematikus megkötés nincs, bárki pályázhat. Egy szerző egy szöveggel jelentkezhet. Olyan írásokkal lehet pályázni, amelyeket szerzőjük korábban sem nyomtatott, sem elektronikus formában, még részleteiben sem publikált.

A pályamunkákat társadalmi–szakmai zsűri bírálja el, amely pályázat útján kiválasztott irodalomtanárokból, könyvtárosokból, valamint a magyar irodalmi élet jeles alkotóiból áll.

Díjazás:

díj: 1.000.000 forint
díj: 500.000 forint
díj: 250.000 forint
(A díjösszegek bruttó összegek.)

A nyertes pályamunkák megjelennek továbbá az Előretolt Helyőrség Íróakadémia éves antológiájában.

A pályamunkák beérkezési határideje: 2017. szeptember 1.

A pályamunkákat hat példányban kinyomtatva várjuk a 1054 – Budapest, Alkotmány utca 12. 3. emelet 21. postacímre. A pályázati csomagnak tartalmaznia kell a jelige feloldását, valamint a pályázó elérhetőségeit (email, telefonszám, postacím) külön, lezárt borítékban elhelyezve. Ugyanebben a borítékban kérjük a mellékelt Adatkezelési nyilatkozatot (letölthető pdf) kitöltve és aláírva. A külső borítékra kérjük ráírni, hogy „KMTG-verspályázat”.

További információ a [email protected] email-címen kérhető.

A pályamunkák értékelésének és a nyertesek kiválasztásának határideje: 2017. november 15.

A pályázat eredményéről a pályázók 2017. november 30-ig kapnak értesítést.

Ünnepélyes díjátadó: 2017. december 15.

A zsűri fenntartja magának a jogot, hogy amennyiben nem érkeznek be megfelelő minőségű pályaművek, a pályázati díjakat nem osztja ki.

A pályázatot kiíró szervezet fenntartja magának a jogot, hogy a beérkezett pályaművek közül az arra érdemesítetteket a kmtg.hu honlapon közzétegye.