Mondd el ma: Kinek és miért van szüksége a mesére?

Szerző: | 2021.03.27., 16:11 | Mondd el ma

Mesés, mondjuk, amikor valamit csodálatosnak, varázslatosnak látunk. Úgy tűnik, a mese gyerekkorunktól olyan szép és kedves nyomot hagy bennünk, melyet nem felejtenünk el még felnőttként sem. Miért is fontos a mese? Olyan személyeket kérdeztem a témával kapcsolatban, akik számára a mese életük egyik legfontosabb részévé, hivatásukká vált.

Kurmai Ráti Szilvia (mesemondó, meseíró):

Különválasztanám azt, hogy miért van a gyereknek és miért van a felnőttnek szüksége a mesére. Gyermek számára lelki táplálék, mert így tanulja meg látni a világot. Különbséget tennék aközött is, amikor tévében nézi a mesét, vagy amikor egy számára szeretett személy, akihez ő tud kapcsolódni (szülő, nagyszülő), olvas neki. Az utóbbinál elindul egy belső kép teremtése. Amikor tévében nézik a mesét, akkor ez a folyamat kimarad, pedig ez az alapja bármelyik művészeti tevékenységnek.

Ezen kívül a gyerekben rengeteg megzabolázatlan indulat van, mellyel nem tud mit kezdeni. A mese nyújt neki ebben segítséget. Minden érzését kötni tudja egy-egy szereplőhöz. Megtanulja, hogy a negatív szereplőket le lehet győzni, tehát a negatív érzelmek is legyőzhetővé válnak. Stresszoldó és gyógyító hatása van ennek a folyamatnak.

A népmesék azért jók, mert kipróbált mesék, sokan hallgatták. De jók a gyermekkori történetek is, sőt… A gyermekeim azt kérték leggyakrabban, hogy meséljek a régi időkről. És még nagyon szerették az abban a pillanatban kitalált történeteket is. Minden történetben van egy főszereplő, aki bizonyos próbatételeken megy át. És soha nem szabad a mesében történt dolgokat racionálisan elmesélni, mert megöljük benne a varázslatot, és mert a gyerek azt veszi ki belőle, ami neki szükséges. Mindenkire másképp hat a mese, mindenkit másképp fog meg.

Felnőtteknek miért is jó a mese?  Történeteket mesélünk mi is egymásnak. Érdemes megfigyelni, hogy mi az, ami megfog egy mesében, mert abban van egy valamilyen olyan dolog, amelyben neki még fel kell nőni, amivel találkozni kell, amit még el kell fogadnia, amivel meg kell küzdenie.

….Amikor mesélünk, jó, ha beleéljük magunkat a történetbe, figyeljünk a hanglejtésre, hiszen egy sárkány nem úgy beszél, mint egy királyfi.

Az én kapcsolatom a mesével akkor kezdődött el, amikor novella-, meseíróként egy alkalommal meghívtak a Sion Rádióba egy riportra, majd ott megkérdezték, hogy vezetnék- e egy meserovatot.  Szívesen beleegyeztem. Kárpátaljai magyar meséket olvastam fel. Amikor elfogyóban voltak a mesék, akkor született meg az Üveghegy meseíró pályázat, amely most már második alkalommal jelent meg.

Kurmai Ráti Szilvia


Espán Margaréta, az Irka gyermeklap főszerkesztője, pedagógus:

Főiskolai diákként azt tanították nekünk, hogy pedagógusként és szülőként egyaránt figyeljünk arra, hogy ne múljon el egyetlen nap sem mese nélkül. Volt már alkalmam olyan véleményt hallani, hogy a mesehallgatás felesleges, és hasznosabb időtöltést kell találni a gyermek számára, de ezzel én soha nem tudtam egyet érteni. Úgy gondolom, hogy a mese kivételes eszköz egy pedagógus és egy szülő kezében egyaránt. Előbbi számára azért, mert talán nincs is még egy olyan sokoldalú műfaj, ami egyszerre képes nevelni, tanítani, izgalmat kelteni és örömet okozni. Egy szülő számára pedig jó módja annak, hogy minőségi időt töltsön el a gyerekével. A mese jóval több, mint egyszerű időtöltés, vagy lehetőség arra, hogy egy időre lekössük a gyerek figyelmét. Olyan erőket aktivizál, olyan utakat nyit meg a gyermek felé és a gyermekben, amit mással nem tudnánk elérni. Persze ehhez az kell, hogy felismerjük: egy gyerek számára igenis fontos, hogy mesét hallgasson, s hogy közben ott legyünk vele, osztozzunk az izgalmakban, a mese örömet vagy szomorúságot okozó mozzanatainál, és segítsünk megérteni azt, ami számára esetleg még nem értelmezhető. A főiskolán az óvodapedagógia szakos hallgatók sokszor kapnak olyan feladatot, hogy mesét gyűjtsenek és felismerjék az ezekben rejlő pedagógiai, nevelői és oktatói lehetőségeket. Minden évben megemlékezünk a magyar népmese napjáról, Benedek Elek születésnapjáról is, hogy hangsúlyozzuk a mese jelentőségét, hiszen, bár vannak felnőttek, akik sosem „növik ki” a meseszeretetet, mégis legfőképpen a gyerekkornak sajátja ez.

Ugyanezeket tartom szem előtt akkor is, amikor az Irka tartalmát állítjuk össze. A Döngicsélő rovatba Gabóda Éva rovatszerkesztő mindig olyan történetet választ, ami elsősorban az óvodás korosztálynak szól. Olyan rovatokban, mint a Meskete és az Álmodni hívunk, olyan meséket választok, amik főleg az iskolás gyerekeknek szólnak. Az a cél, hogy akár valamelyik családtaggal forgatja az Irka lapjait egy gyerek, akár a tanító használja azt valamelyik tanórán, megtalálják benne azt a csodát, amit a mese képvisel, ami a gyerekkort széppé teszi, és amit addig kell használni, amíg képesek vagyunk hinni ezekben tréfás, humoros, elgondolkodtató vagy épp izgalmas történetekben. Az pedig külön öröm számunkra, amikor ezeket egy olyan történetben találjuk, amelyet valamelyik olvasónk ír.

Espán Margaréta

Balla Ágnes, nagycsaládos édesanya, pedagógus:

Három gyermekes édesanyaként elmondhatom, hogy nagyon fontos szerepe van a meseolvasásnak az életünkben.

A legidősebb kislányom, Nikoletta hét éves, a fiam, Máté, nemsokára lesz öt éves, a kicsi lányom, Szofi, két éves. Három különböző személyiség, a meseolvasással kapcsolatos igényeik is különbözőek. Niki, aki első osztályos tanuló, amióta megtanulta az ábécét, az iskolában megszerzett tudását meséskönyvek olvasásával kamatoztatja. Sorra veszi le a könyveket a polcról. Ilyenkor megy oda a kicsi lányunk a maga módján csatlakozik, érdeklődik: leveszi a polcról az összes könyvet, aminek örülök is, meg nem is, mert ezt napi szinten megcsinálja.

 A fiunknak korábban beszédproblémái voltak, ami krónikus dadogássá alakult. Nagyon megijedtünk, valamin változtatni kellett. Gyors döntéseket hoztunk a további megfelelő fejlődése érdekében: kivettük őt az ukrán óvodából, és magyar csoportba írattuk be, továbbá vizsgálatokon esett át és a mai napig is fejlesztő foglalkozásokra jár, aminek köszönhetően a gyerek közlékenyebb, nyitottabb lett. A dadogás rövid időn belül megszűnt. Az ukrán óvodában nem volt meseolvasás, amit nagyon hiányoltunk. Most viszont gyakran van benne része és nagyon jó hatással van rá: amellett, hogy élvezet, nagyon fejleszti a beszédkészséget.

A meseolvasás nem csak a gyerekeimnek fontos, hanem számomra is, mivel ez a legegyszerűbb módja annak, hogy foglalkozzak magammal. Mindig el vagyunk havazva a napi teendőkkel, és nem jut idő magunkra. Ha nem olvasnék a gyerekeimnek, talán hónapokig nem vennék könyvet a kezembe és nem fejlődnék.

Én, mint anya kitartok abban, hogy minden este legyőzve a fáradságot, a meseolvasás szórakoztató oldalát nyújtom továbbra is a gyermekeimnek, hogy rájöjjenek: érdemes olvasni.

Egyébként éppen a napokban megkértek arra, hogy alkossunk egy mesebőröndött óvodások számára, mely horgolt figurákat tartalmazna. Ezekkel meg tudnánk jeleníteni különböző meséket. Remélem, hamarosan elkészül, és mindenképpen beszámolunk róla.

Balla Ágnes

Weinrauch Katalin , gyermekíró, gyermekköltő, gyermekkönyvtáros:

Gyermekkönyvtáros vagyok, és a mese mindig is szívügyem volt.  Eleinte az Irka gyereklapba írtam meséket. Az egész életet úgy képzelem el, mint egy nagy tornyot, amelynek van egy magasra vezető lépcsője és melynek az első lépcsőfoka a mese. Onnan indulunk.

Édesanyám rengeteget mesélt nekem, már akkor megszerettem, már akkor közel került hozzám.  de ő nem az olvasott mesével kezdte, hanem inkább leült az ágyam szélére és mesélt. Mesélt a tavaszi madarak megérkezéséről: elmondta, honnan jönnek vissza, miért raknak fészket, mi lesz a kismadarakkal… Általában belealudtam  és nagyon szép álmaim voltak. Ezen kívül minden este imádkoztunk és anyukám mesélt nekem a bibliából: Szűz Máriáról, Kis Jézusról, Jeruzsálemről, húsvétról.

Ezt követően jöttek a könyvek, amikor már én is olvastam. Annyira bele tudtam merülni az olvasásba, hogy még gyomlálás közben sem tettem le a könyvet. Sajnos ez a kerti munka rovására ment, mert néha nem azt gyomláltam ki, amit kellett volna.

Eljött az ideje és én is anyuka lettem. Ebből kiindulva jött a mese. Jó volt észrevenni egy katicabogárban, egy lepkében a mesét, azaz mindent a mese nyelvére fordítottunk le. Emellett voltak mesés könyveink is. Donászi Magda volt az egyik kedvenc. A Mókus és a szarkát minden nap el kellett olvasnom. Még a mai napig is tudom kívülről. Megérte, mert mind a két fiam olvasó ember lett. Ha olvasókat szeretnénk nevelni, akkor a mese vonalán lehet elindulni. Az édesanya pedig nagyon sokat tud segíteni.

A mesével való kapcsolatom máig is tart. Itt van a kezemben a Mese az Újszövetségről, amelynek már egy ideje keresek kiadót. Ha a Jóisten akarja, akkor ez is megvalósul.

Nagyon fontos az anyanyelven mondott mese, egy olyan nyelven, amelyet az édesanyámtól tanultam. Az anyanyelvtől nincs különb.

Nagyon boldog vagyok, hogy sokat olvastam, és hogy a gyerekeimnek megtanítottam az olvasás szeretetét, és örültem annak a sok-sok gyereknek, akik a könyvtárba jártak és akik még a mai napig is, ha találkozunk, megemlítik a mesét, melyet én javasoltam vagy meséltem. Ez már egy olyan dolog, ami miatt érdemes élni.

Weinrauch Katalin

Bunda Fehér Rita

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This