Régi tárgyak: a cséphadaró

„Jár a nyelve, mint a cséphadaró”

Gyerekkoromban nagymamám sokat mesélt az aratásról. Már nagyon fiatalon tudnia kellett markot szedni, kévét kötni, csépelni. Ma már ez szinte elképzelhetetlen.

Régen a legfontosabb paraszti munka az aratás volt. Imádkoztak, hogy ne essen az eső, jó idő legyen, hogy meg legyen a mindennapi kenyér alapanyaga. A gazdák aratómunkásokat fogadtak fel, akik kora hajnalban kezdték a munkát a kötélkészítés miatt. A férfiak kaszáltak. Az asszonyok, lányok pedig terítették a kötelet és sarlóval szedték a markot(a lekaszált kalászokat), majd összekötötték. Nyolc marok alkotott egy kévét. A kévéket lovas kocsikkal hordták be az udvarba, s asztagba rakták őket. Ezután következett a cséplés.

A cséplőgép elterjedése előtt a cséplés legfőbb eszköze a cséphadaró vagy csép volt. A szemes gabonát verték szét vele, hogy elváljon a mag az ocsútól, vagyis a hasznos anyag a héjtól. A hosszabbik felét fogva a rövidebb felével ritmikusan ütötték, csépelték a gabonát, amíg a szemek kihulltak. (A középkorban a parasztfelkelések idején fegyverként is használták. Ilyenkor szegekkel tették félelmetes fegyverré.)

A cséplőgéppel végzett jellegzetes mozdulatok miatt alakultak ki az alábbi kifejezések:

Jár a nyelve, mint a cséphadaró – vagyis hadar, gyorsan beszél;

Elcsépelt – már sokszor ismételt dologra mondják;

Elcsépel valakit – megverni, elverni valakit.

CS.P.A.
Kárpátalja.ma