Régi tárgyak: a szárvágó

Már jóval túl vagyunk a betakarításon, a természet pihen. Ez idő tájt a szántóföldeken is kevés mozgás látható. A háztáji kertekben pedig csend uralkodik. Szeretek ilyenkor végigsétálni a veteményesben, a gyümölcsösben. Megnyugtató a tiszta, betakarított kert látványa.

Eszembe jut, hogy még novemberben is találtam valami munkát. Néhány kukoricaszár – amit nálunk rendesen málékórénak neveznek – ottmaradt az őszi betakarítás után, s azokat segítettem levágni. A mezőkön, szántóföldeken ma mindezt gép végzi. Az embernek csak ülni kell a kormány mögött. Nem így volt egykor. Valaha az ember nehéz kétkezi munkával tudta csak megmunkálni a hatalmas területeket. Az aratás, a kaszálás, a málétörés (kukorica betakarítása) – mindent kézzel végeztek.

Ismerőseim már tudják, hogy a régi tárgyak különös hatással vannak rám, így a minap is kezembe nyomtak egy igen fura, kicsi szerszámot. Egy kórévágó volt az. Vagyis egy olyan eszköz, mellyel régen a megszáradt málé szárát vágták le.

A tenyérbe jól illő, marokra fogható fa nyélbe egy rövidebb, görbített pengét illesztettek. Persze, az is lehet, hogy már a sok használattól lett ilyen kis tömpe a kés. Visszaemlékezés szerint az eszközt csak a málékóré levágására használták. A szakirodalom szárvágóként említi ezeket, s mellettük a sarló, a nádvágó, a balta és a kapa egyaránt jó szolgálatot tett.

Ugyanakkor ismertek azok a szárvágók is, melyeknek hosszabb nyele volt, mely nyél végére egy fémből készült kést erősítettek. Ez gyakoribb és elterjedtebb volt. A rövid nyelű, kovácsoltvas pengével rendelkező, marokra fogható vágóeszközt a szőlő metszésére is használták.

Az eszközöket, melyek a gazdaságban nélkülözhetetlenek voltak, kovácsok, ügyes mesteremberek készítették. Ma pedig a boltok polcairól szerezhetők be, már ha egyáltalán szükség van rájuk. De a gépesített világban a gazdáknak másfajta elfoglaltságuk van.

Gál Adél

Kárpátalja.ma