Régi tárgyak: a szénaforgató favilla

Sorozatunk mai részében egy régi hasznos tárgyat szeretnék bemutatni.

A minap olvastam egy néprajzi kötetet és felkeltette figyelmemet egy hasznos tárgy, amit ma már nem készítenek, maga a mesterség is kihalt vele – a szénaforgató favilla.

Egy mezei munkaeszköz, amelyet a régi időkben elsősorban szénaforgatásra használtak. A vasvillával ellentétben nem ment a földbe, a széna is jobban megmaradt rajta.Kint az erdőn készítették, olyan helyen, ahol volt víz és megfelelő faanyag.

A favilla elkészítése nagy gyakorlatot igényelt. Az alapanyagot a környező erdőkből szerezték, ami lehetett bükk, kőris vagy juhar között válogathattak. A mesternek ki kellett választania a megfelelő fát, ami nem lehetett akármilyen, csak egyenes szálú.

Napjainkban inkább díszként használják, de akinek egy-két lova vagy tehene van, még előfordul, hogy dolgozik vele.

Koncz Krisztián

Kárpátalja.ma