Régi tárgyak: a szita

Szita, szita sűrű szita,

Ma szitálok, holnap sütök,

Hófehér kis cipót sütök,

megvajazom, megzsírozom,

mégis, mégis neked adom.

(Mondóka)

A minap kenyérsütésre adtam a fejem. Ezt még édesanyámtól tanultam, aki sokat mesélt arról, hogyan készítették régen elődeink a kenyeret jó nagy adagokban. Jómagam is általában több tésztát dagasztok be, melyből nemcsak kenyér, de valami finom édesség is készülhet. De most nem erről lesz szó, hanem az előkészületről.

A tészta és a kalács akkor lesz finom, ha dagasztás előtt átszitáljuk. Egy jó minőségű lisztszita pedig kincset ér sütés-főzés közben a konyhában. Az összeállt, kissé csomósodott lisztet lágyítjuk fel a szitálással. A szita nem más, mint szőrből vagy fémszálakból szőtt sűrű háló a porszerű anyagok – mint a liszt is – tisztítására, fellazítására, szemcsenagyság szerinti szétválasztására.

A háztartásban használt sziták hengeresre hajlított, vékony fa (vagy az utóbbi időben fémlemezből) és benne kifeszített lószőr, dróthuzal vagy vékony damil szövedékéből készül. A szita ide-oda mozgatásával (rázó mozdulatok), a szemcsés vagy por alakú anyag finomabb és nagyobb szemcséit választják szét vele, esetleg csomómentesítik.

A szitát régen mesteremberek, kisiparosok készítették. A mesterség, vagyis a szitakötés két alaptevékenységből áll: a szitavászon vagy szitafenék szövése és annak a szitakéregre való fölszerelése – olvasható a Néprajzi Lexikonban. A szitafeneket elsősorban lószőrből (általában magyarfajta ló farokszőréből) szőtték, aprólékos kézimunkával. A sűrű, a közepes és a ritka szita a különböző lisztminőségek, a selyemszita a kalácsnak való liszt szitálására szolgált.

A szitakötő mesterek tejszűrő és levesszűrő szitát is készítettek.

A szitakötés korábban falusi háziiparként is virágzott. Családi munkamegosztásban az asszonyok szőtték a szitafeneket, a férfiak pedig fölfeszítették az általuk készített kéregre.

Később, a szitás kisipar föllendülését követően a falusi szitakötés háttérbe szorult, helyét a szitakéreg félkész áru termelése foglalta el. A kéreglemez készítését kereskedelmi megrendelésre, jövedelemkiegészítő foglalkozásként, parasztemberek vállalták. A vörösfenyő vagy nyárfafélék kérgét hántolták le, majd méretre vágva és szárítva szállításra alkalmas állapotba hozták. A szitakérget csomagolóanyagnak és dobozkészítéshez is fölhasználták.

A régi szita ma is jó szolgálatot tesz. Sütés előtt kerül általában elő a kamrából. Használjuk hát, bátran, hogy finomabb, lágyabb cipót süthessünk!

Gál Adél

Kárpátalja.ma