Régi tárgyak: a tácsi
Kisgyermekes anyaként tudom, hogy a babahordozás egy kényes kérdés. A hordozni-nem hordozni olyan téma, ami parázs vitákat képes kirobbantani fiatal édesanyák között. Pedig nem újkeletű dologról beszélünk. A világon minden anya, apa és nagyszülő hordozza, magával viszi az önállótlan csecsemőt.
A babakocsik megjelenése előtt is meg kellett valahogyan oldani az asszonyoknak a baba hordozását, elhelyezését. A mai nézetekkel szemben azonban egy nagy különbséget fedezhetünk fel: a kérdést sokkal inkább befolyásolta régen a szükség, a társadalmi hovatartozás, ma viszont ideológia vagy neveléselmélet alapján döntenek az anyák a hordozás mellett vagy ellen.
A témában keresgélve jutottam el a régies kifejezéshez, a tácsihoz. Vagyis ahhoz a kendőhöz, mellyel a gyermeket az édesanya magára tudta kötni, s vitte magával.
A nem szokványos megnevezés, vagyis a tácsi általában keskeny, hosszú vászonlepedő volt, amelyben az anya a háztól távolabb, például a mezőre vitte a gyermeket. A csecsemőt haránt irányban, arccal maga felé fordítva helyezte keblére, majd a tácsival mindkettőjüket többször körülcsavarta, bepólyálta. A tácsi szélessége 60–70 cm, hossza 200–250 cm volt.
Ünnepen díszesebb, finomabb tácsit használtak, amely összhangban állt az ünnepi viselettel.
A tácsi főként a magyar nyelvterület északi részein ismeretes, például a palócoknál, ahol az asszonyok legfőbb szállító, cipekedő eszköze volt a vászonlepedő. Legtovább Abaúj és Zemplén területén maradt fenn, a zárt hegyi falvakban még tovább. Nevezték még hajtkának, lepüdzőnek, pókának, tácsi-pókának is.
A dolgozó asszonyok általában a hátukra kötötték a gyermeket, hogy könnyebben tudjanak hozzáférni a munkához. Persze ma divatosabbnál divatosabb, stílusosabbnál stílusosabb hordozókendők közül válogathat az édesanya, aki a hordozás mellett dönt. És nem feltétlenül a szükség miatt választja.
Vitatkozhatunk ma a hordozás szükségességéről vagy pozitívumairól. Tény viszont, hogy kényelmes megoldást adott és ad ma is az édesanyának, aki a hordozás révén gyermekét maga mellett, közelségben tudhatja, két keze mégis szabaddá válik a munkára és a feladatok elvégzésére.
Gál Adél
Kárpátalja.ma