Régi tárgyak: a tűpárna

„Nincs a hétköznapi életnek oly érzéstárgya – egy pipaszurkáló vagy tűpárna –, mely szemébe ne jellemezne egy helyzetet, egy-egy embert, egy egész sorsot, nincs olyan háziszerszám, melyet ne tekintene az egész élet szent szerének, és ne vonná be a polgári misztérium aranyfüstjével” (Kosztolányi Dezső)

Van egy régi varrógépünk, nagymamám korabeli. Sokat használta ő még annak idején, megvarrogatott mindent rajta. Kisgyerekként szerettem a varrógép fiókjában turkálni – már ha szabad volt egyáltalán –, mert abban rengeteg kincset találtam. Ma már csak dísz. A gép nem működik, és varrni sem tudok rajta.

A varrógép „kincsesládája” mellett volt még valami, ami érdekes volt számomra. A régi tűpárna. A nagymama ágya fölött, a varrógéphez közel volt felakasztva mindig, tele tűkkel. Néha úgy nézett ki, mint egy jópofa sündisznó, főleg, ha gombostűkkel volt tele szurkálva.

Hogy mi is az a tűpárna? Nem egy nagyméretű párnára kell gondolnunk, amire esetleg lepihenhetünk. A tűpárna egy kisméretű párnácska, melyet varráshoz használtak. Tűket és gombostűket tartottak benne, hogy az mindig kéznél legyen. A tűket fejével kifelé szúrták bele, hogy könnyen ki is lehessen húzni belőle. Egyúttal pedig tisztán is tartották azokat.

Voltak olyan tűpárnák amiket a kedvenc foteljük karfájára tudtak rögzíteni az asszonyok mint egy kis satut, miközben kényelmesen ülve hímezhettek, varrhattak. Ezek mellett feltűntek a karra rögzíthető tűpárnák is, ami a gombostűk állandó kéznél lévőségét biztosították.

A tűpárnák kicsi négyzet, rombusz, esetleg szív formájúak voltak. Általában díszes anyagból készültek, és a széleit is horgolással vagy csipkével díszítették. A pici akasztójuk is fonott, horgolt volt. Szorosan kitömték, hogy a beleszúrt tűk stabilan álljanak benne.

A tűpárnákról érdekes adatokat olvashatunk az egykori történetekben, melyek leírják, hogy a klasszikus kinézet, ami még a Viktoriánus korból származik, egy paradicsom és egy eperforma együttese volt. Miért éppen a paradicsom? A paradicsomot szelleműző afrodiziákumnak tartották. Az angol nyelvterületeken egy időben be is tiltották annak termesztését és fogyasztását is. Viszont az idő múltával a zöldséget egyre többen a jó szerencse és az anyagi jólét jelének tekintették. Azt mondták, egy nagy piros paradicsom az ablakban, távol tartja az ártó szellemeket. Ha pedig a kandallópárkányra teszik, prosperitást hoz a házra. Talán emiatt lettek népszerű talizmánok a paradicsom alakú tűpárnák. Ugyanis az olyan években, amikor nehéz volt paradicsomhoz hozzájutni, egy homokkal vagy fűrészporral töltött, paradicsom méretű szövetlabdával (tűpárnával) helyettesítették.

Akkoriban a tűpárna nemcsak arra szolgált, hogy benne tárolják a tűket és a gombostűket, hanem – mivel a tűk meglehetősen drágák voltak – a tulajdonosuk gazdagságát is hirdették. A viktoriánus kor leánya büszke volt a társalgója tűpárnákkal teli polcaira, azonban gyűjteményének a paradicsom volt a koronaékszere.

A tűpárnáknak a mai napig rengeteg fajtája és formája van. A mágneses tűpárnák megvan az az előnye, hogy a tűktől tisztán tartja a munkafelületet, de az a hátránya, hogy mágnesesekké válnak a tűk, és így nehezebb dolgozni velük.

Gál Adél

Kárpátalja.ma