Régi tárgyak: a vetett ágy

A régi lakáskultúra egyik jellegzetessége a tisztaszobában elhelyezett vetett ágy volt, mely a család anyagi helyzetétől függően lehetett laposabb vagy éppen a mennyezetig ért.

A vetett ágyra a textíliákat és ágyneműket halmozták fel, néha meghatározott sorrendben csoportosítva. Azon igyekeztek, hogy a vetett ágy minél magasabb legyen.

A háznak ezt a bútordarabját nevezhették még felvetett-, magas-, nagy-, első-, vendég-, parádés-, díszágy, rakott ágynak is. Főként a kelengyének számító ágyneműk elhelyezésére szolgált. Így a parasztházak állandó kellékévé vált.

A vetett ágyat általában a tisztaszoba két oldalára a fal mellé állították. Gazdagabb helyen két vetett ágy is követte egymást a fal mentén, de a két vetett ágy állítása különösen a párhuzamos berendezésű szobákban volt gyakori.

A vetett ágyban csak kivételes esetben aludtak (megbecsült vendég, esetleg gyermekágyas asszony). Ilyenkor az oda felvetett dunnákat, takarókat, párnákat leszedtél és oldalra rakták.

A Néprajzi Lexikon szerint a vetett ágy első említése a 17. századból való, akkor már a menyasszony módosságának a kifejezője volt. A vetett ágy azután idővel sokféle helyi formát öltött, változtak az alkotóelemei és módosult a számuk is. A 19–20. sz. fordulóján volt olyan magyarországi gazdag parasztház, ahol 24 párnát is halmoztak a vetett ágyra. Általában a párna volt a vetett ágy legfontosabb és állandó velejárója, ehhez ritkán 2–3 kispárna is társulhatott, esetleg a keresztelői pólyavánkos. A vetett ágyat általában szalmatakaróval fedett szalmára ágyazták fel. Szalmazsák ritkán volt benne.

A vetett ágy fő díszítő színe korábban a piros. Egyes helyeken haláleset alkalmával, illetve idős korban gyászos színűre (fekete, kék) cserélték a vetett ágy huzatát.

Az ilyen típusú ágyak a 19. század végétől fokozatosan kiszorultak a házból, és a 20. századra felváltotta a gyári lepedővel letakart laposabb ágy.

Gál Adél

Kárpátalja.ma