Akikre büszkék lehetünk… Búcsú Timoscsuk Mihálytól

Szerző: | 2014.09.07., 09:37 | Akikre büszkék lehetünk

Timoscsuk Mihály
Soha nem hal meg az, aki egyszer a szívünkbe költözött…

Rendhagyó visszatekintéssel jelentkezik sorozatunk, mely nem vetít jövőt, sem terveket elénk… Ezúttal rovatunk az emlékezésről és a búcsúról szól.
Timoscsuk Mihály 1987. augusztus 13-án született Rivnében, s itt élt 1996-ig, majd a Beregszászi 5. Számú Középiskolában folytatta tanulmányait. 2005 és 2009 között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola történelem–földrajz szakos hallgatója volt. 2010-ben szerzett specialist szintű diplomát történelemből. A Kelet-Ukrajnában kirobbanó harcok már szerződéses katonaként találták a fiatalembert, csapatával a leghevesebb harcok helyszínére, Luhanszk környékére vezényelték őket. A kocka el van vetve, Aminek meg kell történnie az megtörténik – mindenki Misájának kedvenc idézeteit olvasva szinte sorsszerűnek tűnhet a fiatalember végzete: az oroszbarát szakadárok a születésnapján oltották ki Mihály életét.
Az alábbiakban vezetőtanára és csoporttársai visszaemlékezésükkel adóznak Timoscsuk Mihály emlékéknek.
Molnár D Erzsébet: Misi a csoport egyik oszlopos tagja volt; segítőkész, okos, ugyanakkor szerény. Nemcsak a tanórák keretében volt szerencsém ismerni őt, több kerékpártúrán vettünk részt együtt. Minden tanár és kurátor ilyen diákot szeretne a csoportjába. Nagyon megrázott a halálhíre. A társadalom és közösségünk egy rendkívül jó lelkű és értékes fiatalembert veszített el személyében.
Budaházi Mihály: Számomra Misa a nyugalom megtestesítője volt. Személyében egy kedves, odaadó fiút ismertem meg, aki soha senkinek nem tudott volna ártani. Soha nem mondott nemet, segített, amiben csak tudott. Tovább él a szívünkben, s amíg élünk, nem felejtjük el.
Pallagi László: A főiskolai éveimre és csoporttársaimra mindig nagy örömmel és boldogsággal emlékeztem vissza, mára azonban

29188 1

Felirat

keserűség vegyül a szép emlékekbe, mert tudom, hogy valaki, aki a fenti időszak egyik legmeghatározóbb személyisége volt, már soha nem lehet közöttünk. Meggyőződésem, hogy nagyon ritka az olyan tisztalelkű, jó ember, mint amilyen Misa volt. Találkozásunk első percétől nyitottan állt hozzánk. Mindig felnőttként gondolkodott, megfontolt volt, s akármilyen őrültséget követtünk el a csoporttal, mindig volt egy hidegfejű, nyugodt személy, aki tudta, hogy mit kell tennünk és hogyan mászhatunk ki az általunk generált galibából. Sok vidám pillanatot tudhatunk a hátunk mögött. Ő volt az egyetlen beregszászi a csoportunkban, így többször megesett, hogy amikor közeledett a hétvége és fogyóban volt az otthonról hozott muníciónk, akkor Misánál kötöttünk ki, aki mindig szívesen invitált magához bennünket.

Vegyes családból származott, s talán ennek is köszönhető a magas fokú tolerancia, amivel másokhoz közeledett. Szorgalmas tanuló volt. Soha nem ítélt el senkit, végtelenül türelmes és segítőkész volt. Most is látom, ahogy a vizsgák előtti órákban köré gyűlnek a csoporttársaink és ő sorban elmagyarázta nekik a felvetett tételkérdéseket. A főiskolás évek után sem engedtük el egymást, még hetekkel ezelőtt, a legszorultabb helyzetében is a családom hogyléte felől érdeklődött és üdvözletét küldte. Nem önmagát helyezte első helyre, kivételesen okos és tehetséges volt, méltó helye van ebben a sorozatban. Mély fájdalommal tölt el, hogy nem az ő beszámolóját kell olvasnunk, ugyanakkor a mi kötelességünk is, hogy tovább vigyük az emlékét és ne hagyjuk elveszni azt. Jó barát volt és biztos vagyok abban, hogy mindenki szívében hatalmas űrt hagyott, aki csak egy kicsit is ismerte őt. Hiányozik, de az emléke örökké velünk marad.
Baraté Attila: Misa nekem mindig az egyik legjobb barátom volt. Sokat dolgoztunk együtt. A főiskolás évek alatt egyszer sem mondott egy oda nem illő szót sem. Sosem tudtuk kihozni a sodrából, mindig nyugodt és pozitív volt. Ha valamit nem tudtunk megoldani vagy elkészíteni, akkor örömmel segített. A nyugodtsága, habitusa megmaradt a főiskola után is. Amikor már Kelet-Ukrajnában volt, a kilátástalan helyzet ellenére is folyamatosan nyugtatta a szeretteit, hogy haza fog térni és nem lesz semmi baj.
Mahurszki Anett: Ahogyan az előző csoportos találkozókon, a temetés napján is előtörtek az emlékek, viszont sajnos ezek most nem mosolyokat, hanem könnyeket csaltak elő bennünk. Eszembe jutottak a felvételi pillanatai, az első közös órák, vizsgák izgalmai. Misa sohasem volt irigy mások sikerére, és segített, mikor szükség volt rá; a tanulásban kötelességtudó és precíz volt. Aki ismerte, emlékszik tipikus járására, hangjára, nevetésére, beceneveire. Szeretett nevetni, viccelődni és bajuszt növeszteni. Egyik utolsó csoportos találkozónkon mondta el nekünk, hogy hivatásos katonának állt. Vígan próbálgattuk a szolgálati usánkáját, akkor még együtt mosolyogtunk. Úgy gondolom, minden csoporttársam, évfolyamtársam nevében mondhatom, hogy hiányozni fog az a mindig mosolygós, pocakos Misa, akivel szerettem beszélgetni, együtt nevetni, együtt izgulni, és aki életem legszebb öt évének része volt.
Orbán László: A főiskolás lét meghatározó az ember életében: gyermekből felnőtté válhatunk. Én ebben az öt évben ismertem meg Misát, s ezt a meghatározó időszakot töltöttük együtt, csoporttársakként, szinte minden nap. Visszaemlékezni mindig jó, de mostanában sokkal nehezebb.
29188 2

Felirat

Arra az eseményre, amiről azt gondolhatnám, hogy barátok lettünk, már nem emlékszem. Arra viszont sokkal inkább, hogy a hűsége és kitartása töretlen volt ebben a barátságban.

A csoportunk nagyon összetartó volt. Sokat viccelődtünk, s ugrattuk a másikat, de a komoly dolgok is ugyanúgy terítékre kerültek egymás között. S ha volt is sértődés vagy megsértés, az egység mindig megmaradt köztünk. Ennek a csoportnak volt az egyik legszilárdabb tagja Misa, akire mindig lehetett számítani. Sokszor jártunk nála mindenki tudta hol lakik, hisz ő mindig mindenkit szívesen látott.
Ha Misára gondolok, akkor egy kiegyensúlyozott, megbízható ember jut eszembe, akivel mindig lehetett beszélni, aki nem mondta „most más dolgom van”, a tanulásban is élen járt. A főiskola után is tartottuk a kapcsolatot, sokszor nála raktam le a kerékpárom, ha azzal voltam Beregszászban. S bár nem sok szabad hely volt a lakásban, de ő mindig felajánlotta, hogy „nyugodtan itt lehet”. Egy olyan ember volt, akinek szerettem a közelében lenni.
A boldog feltámadás reményében, nyugodj békében Misa!
Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This