Akikre büszkék lehetünk… Interjú Héder Edinával

– 1988. november 4-én születtem Karácsfalván. Négy-öt éves lehettem, amikor Tiszakeresztúrba költöztünk, ahol mind a mai napig élek. Elköltözésünk után minden hétvégét nagymamámnál töltöttem, mert nagyon hiányoztak a régi barátságok. Gyermekkoromban csintalan és fürge voltam, többször mondták, hogy kiteszek egy fiút is. Óvodába sose szerettem járni, mindig csak akkor mentem, ha pont nagymamám volt az óvónő. Az 1-9. osztályt a Tiszakeresztúri Általános Iskolában végeztem el, majd középiskolai tanulmányomat a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban kezdtem el – bár szüleim nem voltak elragadtatva az ötlettől, hogy az intézménybe szeretnék járni. Nagyon szerettem ott lenni, életre szóló barátságok köttettek az intézmény falai között, na és persze rengeteg felejthetetlen élményt köszönhetek az itt eltöltött éveknek. Szép és boldog három év volt.

– A líceum befejezése után (2006) a szüleim nem a tanári pályát szánták nekem, de ha már ezt az utat választottam, akkor az Ungvári Nemzeti Egyetemen szerettek volna látni, ahová felvételiztem is alkalmazott matematikára. De ezzel egyidejűleg jelentkeztem a főiskola matematika-informatika szakára is. Végül a főiskola mellett döntöttem, mert egyrészt közelebb van, másrészt maga a légkör, a hangulat és a magyar környezet tetszett meg és vonzott engem.

– A főiskolás éveim mozgalmasan teltek. Mindennapra kijutott egy program. Nagyon szerettem focizni, női edzésekre is jártam a főiskola szakkörének köszönhetően. Mivel több líceumos osztálytársam tanult a főiskolán, így gyakran összejártunk. Főleg az akkoriban induló főiskolai lelkészség csoportjának, a GörögKörnek a rendezvényein vettünk szívesen részt. Az osztályunkba nagyon kevesen voltunk, az évek során igen megcsappantunk. A csoportban a fiúk voltak többségben, akikkel ugyan jól kijöttem, de gyakran hiányzott a női társaság, elnézve a többi szakokat, hogy ott mennyivel több lány volt. Egy időben a HÖK tagja is voltam, ahol mindig vidámság és jókedv uralkodott.

– A diplomám megszerzése után (2011) nem tétováztam, jelentkeztem nevelőtanári állásra a volt középiskolámba, ahová fel is vettek. A kezdet nehézkes volt, mivel megkaptam életem első osztályát, s ők is újak voltak, meg én is, így együtt tanultunk, nevettünk, szomorkodtunk. Igaz, én egy kis előnnyel indultam a nevelőtanárságot tekintve, mivel minden zegzugát ismertem az épületnek, és persze tisztában voltam a szabályokkal is. Egy év múlva kaptam tanórákat is, jelenleg információs technológiákat tanítok, és már újra osztályfőnök vagyok.

A líceumon kívül aktív tagja vagyok a GISZ-nek (Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet), ahol különböző programokat szervezünk a görögkatolikus fiatalságnak.

– Azt hiszem igen. Már gyerekként „tanítósat” játszottam a testvéremmel, én voltam a tanító, ő meg a diák. A jövőt mindenképpen a líceumban képzelem el, megmaradva a tanári pályán. Szeretem, hogy fiatalok közt vagyok, hogy a líceumi munka sohasem enged unatkozni. Talán már el sem tudnám képzelni úgy a jövőmet, hogy egy irodai asztal mögött üljek, hiányozna a nyüzsgés, a számtalan rendezvény, no és persze a gyereksereg is.

– A beregszászi főiskolának elsősorban szaktudást köszönhetek, másodsorban pedig azt, hogy anyanyelvemen tanulhattam. A főiskolai tanáraimra mindig felnéztem, mind a mai napig példaképként tekintek rájuk. Itt külön szeretném kiemelni Kulin Judit tanárnőt, akinek a jókedve, kedvessége és szaktudása mindig a szemem előtt van, immár tanári pályám során is. Sokat tanulhattam tőle. Ezúton is szeretném megköszönni neki a törődését. Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy a diákja lehettem.

– Főiskolás éveim elején gyakran hallottam a tanároktól a szocializáció kifejezését, amely egy személy viselkedésének változását jelenti, úgy hogy megfeleljen egy adott csoport elvárásainak. Ez egy pályakezdőnek nagyon fontos lehet a kollektívába való beilleszkedéskor. Minden döntés előtt álló érettségizőnek bátran ajánlani tudom a főiskolát, ha átlagon felüli felsőoktatási intézménybe szeretne járni, ahol nemcsak szaktudást és rátermettséget kaphat, hanem a társadalomba való megfelelő beilleszkedés lehetőségét is.