Akikre büszkék lehetünk… Interjú Kopasz Bélával

− 1984-ben születtem a munkácsi járási Dercenben. Átlagos gyerek voltam. Tudják, olyan szaladgálós-elesős, biciklizős-leborulós, fára mászós-nemleesős, szófogadós-csintalan.

Az általános iskolát helyben végeztem. 1999-ben nyertem felvételt a Nagyberegi Református Líceumba, amelyet 2002-ben fejeztem. Szerettem a líceumot, nagyon sokáig visszavágytam az intézménybe.

− Erre a kérdésre hosszabban kell válaszolnom. Amikor 2002-ben befejeztem a líceumot, a főiskolán még nem volt matematika szak, így maradt az UNE (Ungvári Nemzeti Egyetem – a szerk.), ahová fel is vettek. Tanári szakon tanultam a matematikát egy évig, miközben készültem a magyarországi felvételire. Az ELTE-ről egy ponttal maradtam el, Debrecenbe pedig nem adtam be a jelentkezésemet, holott az elért eredményemmel bejutottam volna. Csalódott voltam – mit ne mondjak. Ezek után maradtam még egy évet az UNE-n alkalmazott matematika szakon. A tanév vége közeledett, mikor jött a hír, hogy matematika szak indul a főiskolán. Egy percig sem hezitáltam, jelentkeztem. A legfőbb szempont az anyanyelven való tanulás volt.

Egy jó dolog mégiscsak történt az Ungváron eltöltött idő alatt. Itt ismertem meg a feleségemet, akivel boldog házasságban élve neveljük két tündéri kislányunkat.

− 2004-ben matematika-informatika megnevezéssel vette kezdetét a szakom, s ekkor vette kezdetét az én főiskolás életem is. Az ott töltött diákévek alatt nagyon sok pozitív, ugyanakkor néhány negatív élményben is részem volt. A harmadik és negyedik évfolyamon kollégista voltam. Negyedikben a kollégium filmklubját vezettük Kiss Sándor barátommal. Jó móka volt.

Aki teheti – és most hozzátok szólok leendő, vagy jelenlegi fősulisok – válassza bátran a kollégiumi életet! Ezzel együtt lesz még édesebb a főiskola „íze”.

Negyedikben tudtuk meg, hogy a mi évfolyamunk csak baccalaureatusi képesítést kap. A tanulmányokat Ungváron lehetett folytatni. Én bizony nem szerettem volna. Ukránul írjam a diplomamunkámat, vagy fizessek esetleg a helyettem azt megíró „jótét lelkeknek”?

Ígéretet kaptunk emellett, hogy az ötödik évet az utánunk következő évfolyam már a főiskola bázisán végezheti. Így néhányan türelmesen vártunk egy évet. 2010-ben kaptam meg a specialist szintű diplomámat.

− Nem volt egyszerű az elhelyezkedés. Megfordultam néhány helyen, mire révbe értem. 2012-től dolgozom tanárként.

A Técsői Magyar Tannyelvű Református Líceum informatika tanára vagyok, 2013-tól teljes állásban dolgozom itt. Ezenkívül a líceum kollégiuma is a felelősségem alá tartozik.

− Nincs több száz tanulónk, a légkör ebből adódóan családias. Van néhány diákunk, akik nem beszélik a magyar nyelvet tökéletesen, ennek ellenére itt mindenki MAGYAR. Diákjaink a nevelők és tanárok állandó felügyelete mellett sajátítják el a tananyagot, nemcsak a délelőtti órákon. A délutáni szilenciumokon fakultációs foglalkozásokon mélyítik tudásukat, emellett különböző szakkörök biztosítanak kikapcsolódási lehetőséget számukra.

Talán nincs olyan szeglete Kárpátaljának, ahonnan ne lett volna már diákunk. Ez a tény önmagáért beszél. A tantárgyi vetélkedők eredményei is mellettünk szólnak és ezt a tényt támasztják alá.

− Még negyedikben, egy gyakorlaton kaptam dicséretként a „maga tanárnak született” szavakat. Egyre jobban érzem én is ugyanezt.

Szeretek diákok között lenni. Szeretek tanítani. Még ha azt is érezzük, hogy nincs megfizetve a tanításba fektetett munka, még ha a tanári szakma presztízse egyre csak csökken is, s még ha sokszor hálátlan feladatnak is tűnhet, mégis ezzel szeretnék foglalkozni.

− Az itt megszerzett tudáson kívül máig is tartó barátságokat, szép emlékeket. Mindenki saját belátása szerint válasszon felsőoktatási intézmény, de tartsa szem előtt a valós tényeket és a kézenfekvő lehetőségeket. A főiskoláról csak pozitív dolgokat tudok felsorolni: magas oktatási színvonal, EU-s normáknak megfelelő és egyre szépülő infrastruktúra, kulturált környezet, egy olyan intézmény, ahol zajlik a diákélet. Negatív megkülönböztetéssel sehol sem találkoztam, ahogy fizetős vizsgákkal sem. Egy magyar ember számára ne legyen kérdés az anyanyelven való továbbtanulás.